Díszdoktorai közé választotta Karikó Katalint a Yale Egyetem

A Yale Egyetem is díszdoktorai közé választotta Karikó Katalint. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszorával együtt idén tíz kiválóság részesült az 1701-ben alapított amerikai magánegyetem elismerésében – tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Forrás: MTI2022. 05. 25. 13:36
KARIKÓ Katalin
Budapest, 2021. december 17. A Bolyai-díj idei kitüntetettje, Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója beszédet mond az elismerés ünnepélyes átadásán a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 2021. december 17-én. MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a nemzetközi felsőoktatási rangsorok közül több listán is az élbolyba tartozó Yale University a honlapján Karikó Katalint úgy mutatja be, mint aki az RNS által közvetített mechanizmusokra specializálódott. Társalapítója, illetve 2006 és 2013 között vezérigazgatója volt az RNARx-nek, jelenleg pedig a BioNTech RNA Pharmaceuticals vezető alelnöke.

Munkája a Covid–19 vakcina kifejlesztésének sarokkövét jelenti. Amerikai szabadalmakkal rendelkezik a nem immunogén, nukleoziddal módosított RNS alkalmazásával kapcsolatban, amely technológiát a Pfizer és a Moderna engedélyeztetett a vakcináik fejlesztésére. A világjárvány elleni küzdelemhez való hozzájárulása őt és munkatársát, Drew Weissmant – aki szintén megkapta a Yale elismerését – esélyessé teszi a Nobel-díjra.

A méltatás szerint Karikó Katalin személyes története a kitartásról és az ellenálló képességről a járvány idején, széles körben ismertté vált, sokakat inspirált. Az mRNS-alapú vakcina alkalmazása óta Karikó Katalin elismert és keresett személyiség, aki szerepelt a jelentősebb kiadványokban és a TIME 100 listán is.

A Yale díszdoktori címét idén elnyerő, a szakterületén kiemelkedő teljesítményt elérő személyiségek között zenész, újságíró, diplomata, köztisztviselő, történész, jogász, kutatóorvos, biokémikus, immunológus, szociológus is van.

Karikó Katalin, az SZTE alumnája, díszdoktora és kutatóprofesszora a Yale University díszoklevelével a hatodik rangos felsőoktatási intézmény tiszteletbeli polgára lett – áll a közleményben.

Borítókép: A Bolyai-díj idei kitüntetettje, Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója beszédet mond az elismerés ünnepélyes átadásán a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 2021. december 17-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.