Gulyás Gergely: A templomot és közösséget építők az országot gyarapítják

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint minden időben a templom menedék volt, ahol meg lehetett találni az Istenhez vezető utat.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 11. 27. 17:30
GULYÁS Gergely
Zalaegerszeg, 2022. november 27. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter beszédet mond a megújult református templom avatásán Zalaegerszegen 2022. november 27-én. A 80 éve épült templom kormányzati és önkormányzati segítséggel 60 millió forintból újult meg. MTI/Varga György Fotó: Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Azok az emberek, akik templomot, gyülekezetet, ezzel együtt értékteremtő közösséget építenek, az országot gyarapítják 

– jelentette ki Gulyás Gergely vasárnap Zalaegerszegen, a felújított református templomban tartott szentmisét követően. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányzati és önkormányzati segítséggel hatvanmillió forintból felújított, nyolcvan éve épült templom ünnepi eseményén azt mondta: így épült fel egykor Európa és a magyar államiság. Így éltünk túl katasztrófákat, amelyekben Isten segítsége nélkül el kellett volna pusztulnunk, és olyan izmusokat és ideológiákat, amelyeket a földi hatalom a hit helyett igyekezett hirdetni.

A miniszter úgy fogalmazott: akik ma a maguk üzleti és nagyhatalmi érdekei szerint a saját képükre akarják formálni az emberek gondolkodását, azoknak útjukban áll minden más közösség. Különösen igaz ez a keresztény hagyományokat őrző közösségekre. Gulyás Gergely úgy vélekedett, hogy Zalaegerszegen egy élő, saját közösségének házát felújítani képes református gyülekezet van, amely ennyi esztendő után is meg tudja tölteni a templomot, és a saját gyökereit és hagyományait ápolni és továbbadni a következő nemzedékeknek.

Felidézte, hogy a zalai megyeszékhely református templomának építése nem volt egyszerű folyamat. Hosszú út vezetett az 1900-ban fiókegyházzá, majd 1926-ban anyaegyházzá válástól az 1939-es alapkőletételen át az 1942-es templomszentelésig. Világháború, Trianon, gazdasági világválság állt szemben a közösség szándékával, míg végül a templomépítők sikert arattak.

Négy évtized után épült fel a templom és erősödött ezzel a szórványban élő gyülekezet is. – A felszentelést követően azonban a háború keleten, majd itthon a német és a szovjet megszállás, a nyilas rémuralom és a kommunista diktatúra következett – sorolta Gulyás Gergely. Mindezekkel együtt kiemelte: a kalotaszegi motívumokkal díszített templom épülete megkérdőjelezhetetlen és megkerülhetetlen felkiáltójel volt a terrorba süllyedő Rákosi-érában és a Kádár-korszakban is, menedék volt, ahol a legnehezebb időkben is meg lehetett találni az Istenhez vezető utat.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra is kitért, hogy Zalaegerszeg jelentős fejlődésen ment át az utóbbi évtizedben. A világ élvonalába tartozó cégek települtek le, megújultak az utak és a közművek, a múlt hónapban pedig átadták a Mindszenty József bíboros nevét viselő múzeumot.

– Zalaegerszeg közösségei erősödnek, a reformátusok élete és munkája is ennek bizonyítéka 

– összegezte Gulyás Gergely.

 

Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a megújult református templom avatásán Zalaegerszegen 2022. november 27-én (Fotó: MTI/Varga György)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.