A DK árnyék-kancelláriaminisztere teljesen belezavarodott, hogy ismeri-e Páva Zoltánt + videó

Molnár Csaba korábban tagadta, hogy ismerné ifj. Páva Zoltánt, most azonban mégis arról beszélt, hogy ismeri az Ezalenyeg.hu lejárató portál tulajdonosát, aki a kampányidőszakban csaknem kétmilliárd forintot kapott. Közben az is kiderült, hogy az ellenzék külföldi finanszírozásáról szóló titkosszolgálati jelentésben egy DK-s politikus neve is szerepel.

Munkatársunktól
2023. 01. 30. 20:26
Árnyékkormányinfó Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Páva Zoltán köthető a Demokratikus Koalícióhoz? Nem ismerem az urat.”

Molnár Csaba, a DK árnyék-kancelláriaminisztere december közepén még azt mondta, hogy nem ismeri Páva Zoltánt. Most pedig a január 30-i árnyékkormányinfón határozottan állította, hogy tudja, kiről van szó, sőt személyesen is találkozott vele, ismeretségük pedig saját kormányzásuk idejére nyúlik vissza.

Mint emlékezetes, az Ezalenyeg.hu nevű baloldali lejárató portál kiadójához, az Oraculum 2020 Kft.-hez több mint egymilliárd forint érkezett Amerikából az Action For Democracyn keresztül. A múlt héten nyilvánosságra került nemzetbiztonsági bizottsági részjelentéséből pedig az derült ki, hogy egy másik forrásból hasonló nagyságrendű bevételre tett szert. Ez összesen 887 millió forintot jelentett, amely egy svájci alapítvány kasszájából érkezett. Tehát az Oraculum 2020 Kft.-hez csaknem kétmilliárd forint érkezett a kampányidőszakban. Ennek a tulajdonosa pedig nem más, mint a fent említett ifj. Páva Zoltán, aki korábban a Gyurcsány- és Bajnai-kormány tanácsadója volt.

Az Ezalenyeg.hu főszerkesztője, Zentai András szintén köthető a DK-hoz, hiszen ő a Gyurcsány- és Bajnai-féle Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott. Molnár Csaba és Kálmán Olga, a DK szóvivője azonban róla még mindig úgy nyilatkozott a Mediaworksnek, hogy nem ismerik. Továbbá azt is elmondták, hogy az érintett cégnek a sajtóhírek ellenére sem néztek utána.

A DK egyébként következetesen azzal hárítja a külföldi kampánypénzek kérdését, hogy nem tudtak róla, és politikusaikhoz nem került ebből. Kálmán Olga a Mediaworks kérdésére azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíciónak ezekről a pénzekről nem volt tudomása.

Azonban Sápi Mónika DK-s politikus neve is szerepel a titkosszolgálati jelentésekben. Mégpedig a DSM Consulting Kft. mellett, amelynek Sápi Mónika fia a tulajdonosa. A cég jelentős támogatást kaphatott a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól. Kálmán Olga az ezzel kapcsolatos kérdésekre azt mondta, hogy amikor Sápi Mónika az ezekről a pénzekről szóló szerződéseket kötötte, akkor még nem volt a DK tagja. 

Borítókép: Kálmán Olga és Molnár Csaba az árnyékkormányinfón (Fotó: Havran Zoltán)

 


 

 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.