IDEA: Már négy egyszázalékos mikropárt van az ellenzéki oldalon

Gyurcsány pártja a legerősebb, Karácsonyék pedig egy százalékon állnak.

Magyar Nemzet
Forrás: 168.hu2023. 03. 27. 10:40
20191012 Budapest Ellenzéki kampányzáró rendezvény a XV. kerületben önkormányzati választás Képen: Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció DK elnöke Fotó: Kurucz Árpád Magyar Nemzet Fotó: Arpad Kurucz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz támogatottsága nem változott a teljes, választókorú népesség körében − derült ki az IDEA Intézet március elején készített reprezentatív vizsgálatából. A felmérés szerint a választókorú népesség 29 százaléka szavazna a Fidesz–KDNP-re. Ugyanakkor a biztos szavazó pártot választóknál sem történt változás: a Fidesz támogatottsága továbbra is, immár egy teljes negyedéve 48 százalék, vagyis a Fidesz domináns pozícióját egyetlen ellenzéki párt sem veszélyezteti.

A felmérés kitért arra, hogy az ellenzéki oldalon, 2023 februárjához képest egy irányba mutató választói mozgások történtek. Ennek értelmében három párt jutna be a parlamentbe: 

A DK 12 százalékos támogatottsággal, a Mi Hazánk hat százalékkal és a Momentum öt százalékkal. Viszont a többi, jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező többi párt egy-egy százalékon áll. Ez a négy párt az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak pedig négyszázalékos támogatottsága van. 

Az IDEA felméréséből kiderült az is, hogy a biztos szavazó pártot választók körében sem jobb a helyzete a négy mikropártnak: e négy párt együttesen ér el akkora támogatottságot, mint a Momentum (hét százalék), viszont az öt párt együtt nem rendelkezik akkora választói felhatalmazással, mint a Demokratikus Koalíció önállóan. A DK (19 százalék) mögött a Mi Hazánk következik kilencszázalékos támogatottsággal. Ebben a szűk választói szegmensben egyébként már a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is eléri a parlamenti bekerülés ötszázalékos szintjét (hat százalék).

A felmérés hozzáteszi: az látszik, hogy a magyar társadalom egyre jobban elfáradt az utóbbi időben a folyamatos pártcsatározások következtében, így a pártoktól való távolságtartása hónapról hónapra növekszik, talán egyetlen szempont érdemel figyelmet, az ellenzéki oldalon a támogatottsági mutatók egyirányú mozgása, a politikai erőviszonyok világos tisztázódása.

 

Borítókép: Ellenzéki kampányzáró rendezvény a XV. kerületben, önkormányzati választáson. Karácsony Gergely, akkor főpolgármester-jelölt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.