Meghalt a szentmártonkátai vonatbaleset egy sérültje. Ő abban az autóban ült, amely a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. A balesetnek immár összesen hat halálos áldozata van – értesült a BorsOnline. A tragédiáról korábban a Magyar Nemzet is beszámolt.
Hatra nőtt a szentmártonkátai vonatbaleset áldozatainak száma, már pontosan tudni, kik ők
Ketten a 18-at sem töltötték be.

A portál emlékeztet, a baleset kedd este kilenc óra után történt, és egyelőre úgy tudni, hogy az autós annak ellenére hajtott a sínekre, hogy a lámpa pirosan jelzett. Hogy a hatodik ember életét sem sikerült megmenteni, szerdán derült ki. A szemtanúk szerint a vonat akkora sebességgel haladt, hogy legalább 500 méteren keresztül tolta maga előtt az autót.
További Belföld híreink
A 24.hu közben kiderítette, hogy kik a tragédia áldozatai. Azt írják, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése alapján, hogy a 24 éves sofőrön, K. Zoltánon kívül az autóban két 18 éves nő és három férfi utazott, akik 15, 17 és 30 évesek voltak. Bár a mentők kedd este életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy nőt, a Bors cikke szerint ő is meghalt. A vonaton utazók közül senki nem sérült meg.
Megtudták azt is, hogy a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást az ügyben.
További Belföld híreink
A cikk megjelenése után, szerda délután kiderült, hogy korábban téves információk láttak napvilágot, az autó hatodik utasa jelenleg is – november 5. 16:26 – kórházban küzd az életéért. Erről az édesanyja beszélt, amelyet ide kattintva olvashat el.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kettős jubileumot ünnepel a Szegedi Tudományegyetem
Klebelsberg Kuno kultuszminiszter születését és az egyetem egységesítését ünneplik.

Évek óta azért hisztizett, hogy az első sorban ülhessen – Magyar Péterről alkotott sommás véleményét osztotta meg Szijjártó Péter
Megmaradt az utánzás kényszere a Tisza-vezérben.

Menczer Tamás találkozása a független-objektív sajtóval
– Nagyon izgalmas volt, érkeznek a videók – üzente a politikus.

Orbán Viktor elárulta, milyen érzés divatdiktátornak lenni + videó
Elkapkodták a jegyzetes pulcsikat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk