500 ezer forintos pluszjuttatást biztosít a kormány az egészségügyben dolgozóknak

A miniszterelnök az interjúban az ország legfontosabb dokumentumának nevezte az úgynevezett egészségügyi átcsoportosítási tervet, amely arról szól, hogy a koronavírus-fertőzés tömegessé válásakor hogyan kell majd az erőket átcsoportosítani. A kormányfő azt is szorgalmazta: „úgy küzdjünk meg a válsággal, hogy ne adjuk fel a céljainkat”.

Forrás: MTI2020. 04. 03. 12:09
null
A fertőzöttek mihamarabbi felismeréséhez jelenleg a laboratóriumi vizsgálat a legmegbízhatóbb módszer Fotó: MTI/Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük – mondta, jelezve, hogy a megbetegedett egészségügyi dolgozókat pótolni kell.

A kormányfő hozzátette: 110 kollégiumot foglaltak le – ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni – és 58 hotelt – ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak –, továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és felkészültek 203 770 ember étkeztetésére.

Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára – mondta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: az egészségügyet próbára tevő nagy roham még előttünk áll.

„Harcolnunk kell minden egyes emberéletért” – jelentette ki a miniszterelnök, méltatva az orvosok, az ápolók, a mentősök, a járványügyi szakemberek, a rendőrök, a katonák, az élelmiszerboltokban és gyógyszertárakban dolgozók, valamint a fuvarozók munkáját, továbbá a gyermekeikkel otthon lévő édesanyákat, a digitálisan oktató tanárokat, és az időseket is, akiknek különösen nehéz, hogy most nem találkozhatnak rokonokkal, barátokkal.

Bejelentette egyúttal, hogy idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak. Az ezt – és más intézkedéseket, pénzügyi eszközöket – is tartalmazó járványügyi alapot szombaton mutatja be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Orbán Viktor arról is beszélt, szerdára tervezi, hogy döntést hoznak a múlt héten bevezetett kijárási korlátozások jövőjét illetően.

Közölte: a kijárási korlátozások jövő hét szombatig vannak érvényben, és dönteni kell, hogy fenntartják-e vagy sem. „Ha a kényszer rávisz, akkor megtesszük, de érzem, hogy ez természetellenes” – fogalmazott.

Megjegyezte, közeleg a húsvét, amely egy családi ünnep, „vinné az embert a lába meg a szíve”, de „ez most aligha lesz lehetséges” vagy csak szigorú korlátozások között.

Hozzátette, a húsvét talán arra is alkalmas, hogy átgondoljuk, hogyan szervezzük meg az életet addig, amíg a koronavírus elleni vakcina megszületik.

A koronavírus miatti gazdasági válságról szólva Orbán Viktor közölte: hétfő délutánra készül el és kedden mutatják be a magyar gazdaságtörténet legnagyobb, négy fejezetből álló gazdaságélénkítési tervét, az első fejezet a munkahelyek megőrzéséről, a második pedig újak teremtéséről szól.

Egy meggyőző, nagy erejű, a jövőre nézve reményt adó akciótervre van szükség – hangoztatta.

Azt mondta, nem szeretne visszatérni a segélyalapú gazdaság időszakába, mert a segélyezés végén hitelt kell felvenni, leginkább külföldről, és akkor „bekanyarodunk abba az utcába, aminek a végén ott vár bennünket az IMF meg a Soros György-féle pénzügyi spekulánsok”.

„Úgy küzdjünk meg ezzel a válsággal, hogy ne adjuk fel a céljainkat, ne adjuk fel azt, amit elértünk, ne adjuk fel Magyarország függetlenségét (...), a munkaalapú gazdaságot és a büszke élet lehetőségét sem!” – fogalmazott Orbán Viktor.

Arról is beszélt, nem adta fel a reményt sosem, hogy az ellenzék is belátja, „most nem a pártpolitikai viták idejét éljük, és hogy össze kell fognunk”. Arra kér minden parlamenti képviselőt, támogassa azt a gazdaságvédelmi tervet, amely a munkahelyek megvédésére és újak létrehozására irányul. „Álljunk csatasorba, és mondjuk ki együtt: annyi munkahelyet fogunk teremteni, amennyit a vírus elpusztít” – szorgalmazta.

Végül megjegyezte: az EU-s pénzekről szóló ellenzéki állítások tényszerűen nem igazak, „ingyenpénz sosincs, pénzt lehet osztogatni, de minden pénzt előbb vagy utóbb meg kell termelni”. „Olyat, hogy ajándékként, munka, erőfeszítés nélkül pénzhez juthasson egy közösség, és azt csak úgy szétoszthassa, még a világ nem látott. Hitelből lehet, de akkor a végén te fogod a hitel árát megfizetni, és az mindig sokkal többe kerül, mint ha dolgoztál volna” – fogalmazott a kormányfő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.