A 25 évesek 60-80 százaléka még a szüleivel lakik

Ennek a tendenciának nem csak gazdasági okai vannak, hanem az is, hogy változtak a férfi és női szerepek.

Forrás: MTI2020. 02. 29. 20:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Világtendencia, hogy később kezdik a fiatalok az önálló életet – mondta Steigervald Krisztián generációkutató az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Statisztikai adatok szerint a 25 évesek 60-80 százaléka, a 30-as korosztály mintegy 20 százaléka még a szüleivel lakik – ismertette a szakember.

Azt mondta: Magyarországon közrejátszik, hogy a lakás- és albérletárak magasak, egy fiatal nem igazán engedheti meg magának a költözést. Ugyanakkor hozzátette: nem csak gazdasági okai vannak, hanem az is, hogy változtak a férfi és női szerepek. Érdekességként elmondta, hogy a fiúk körében mintegy 10-15 százalékkal magasabb a szülőknél lakás.

Mindebben a digitális háttér is szerepet játszik, „elvan a gyerek otthon a négy fal között”, nincs meg a motivációja, hogy elmenjen otthonról – jegyezte meg a generációkutató.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.