A DK-hoz igazolnak a szocialisták húzóemberei

Egyre-másra veszíti el az MSZP fajsúlyos politikusait, akik sorra a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalícióban landolnak. Molnár Gyula korábbi pártelnök után Szakács László, a szocialisták korábbi baranyai jelöltje is DK-s színekben indul.

Schmidt Gábor
2021. 06. 21. 5:45
null
A Gyurcsány-Dobrev házaspár keblére öleli azokat, akik már nem kellenek a szocialistáknak Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakács László, a szocialisták baranyai jelöltje a napokban éppen az autópályán tartott Komló felé, amikor Tóth Bertalan pártelnök felhívta, hogy közölje vele: a párt elnöksége úgy döntött, mégsem indítják jelöltként a baloldali előválasztáson. Indokként azt hozták fel – nyilatkozta Szakács korábban –, hogy a helyi DK már bejelentette Szakács támogatását, ebből pedig azt feltételezték, hogy át fog ülni a DK-frakcióba.

Azt is kifogásolta a pártközpont, hogy Szakács Facebook-oldalán kevés volt az MSZP-s hír, és távol tartotta magát a baloldali miniszterelnök-jelöltektől.

Szakács a történteket „23 év után méltatlannak” nevezte, és felfüggesztette párttagságát.

Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere szerint Szakács előre eltervezte, hogy kilép a szocialista pártból. – Elég valószerűtlen, hogy ha valakivel egy ilyen dolog történik, fél órán belül kész programja van arra, hogy sajtótájékoztatót tartson a DK-val – vélekedett az ATV-ben Horváth. Szakács ugyanis egy DK-s sajtótájékoztatón jelentette be, hogy távozni kényszerül, miután visszavonták jelöltségét Baranya megye 2-es számú választókerületében.

– Semmilyen előzetes tárgyalásom nem volt a DK-val

– reagált Horváth szavaira Szakács László, aki beszámolt róla: Gyurcsány Ferenc őt akkor hívta fel, amikor olvasta a jelöltsége visszavonásáról szóló MSZP-közleményt. A DK elnökével a napokban valóban találkozik, de erre az MSZP róla szóló döntése előtt nem került sor – hangsúlyozta a politikus. Horváth másik felvetésére Szakács úgy reagált: az MSZP róla szóló döntését követően semmilyen sajtótájékoztatót nem tartott se Pécsen, se máshol, nemhogy „DK-s sajtótájékoztatót”. – Minden tiszteletem Zugló polgármesteréé, de valószínűleg rosszul tájékoztatták – értékelte Horváth állításait Szakács László.

Egy napra rá, szombaton Dobrev Klára már azt jelentette be, hogy a DK Szakácsot jelöli. A Facebook-oldalán közzétett közös plakátjuk fölötti szöveg dicséri Szakácsot, aki a parlamentben hivatalosan jelenleg is a szocialista frakció tagja, nemcsak a „szakértelméért, hanem 20 éves közéleti munkája, politikai és szakmai tapasztalatáért” is.

A Gyurcsány–Dobrev házaspár keblére öleli azokat, akik már nem kellenek a szocialistáknak
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az MSZP országos elnöksége múlt szerdán nemcsak Szakács előválasztási jelöltségét vonta vissza, hanem egyhangúlag döntött a korábbi pártelnök, Molnár Gyula párttagságának felfüggesztéséről is. Az elnökség, mint írták, tudomásul veszi, ha egyes jelöltek nem kívánják képviselni „új szociáldemokrata politikájukat”, és nem támogatják új szövetségi politikájukat, amely a szociáldemokrata–újbaloldali–zöldpártok összefogására épül –, és ezért más politikai közösségben képzelik el a jövőjüket. De egyértelművé teszik – húzza alá a közlemény –, hogy

az ilyen döntés „a politikai közösségünk és szövetségünk kötelező elhagyását is jelenti”.

Mint ismert, a napokban jelentették be, hogy Molnár Gyula, aki 2002 és 2010 között Újbuda polgármestere, majd 2016 és 2018 között az MSZP elnöke volt, Budapest 18-as választókerületében (Budafok-Tétényben és Újbuda egy részén) indul a Demokratikus Koalíció jelöltjeként az előválasztáson. Ha a politikus az előválasztáson és 2022-ben is nyer, akkor Gyurcsányék frakciójába tervez beülni, közölte Molnár az erről tartott sajtótájékoztatón.

Molnár igazi régi motorosnak számít a politikában. Pályafutását III. kerületi KISZ-titkárként, majd a Baloldali Ifjúsági Társulás elnökeként kezdte. Meghatározó alakja volt az MSZP-nek, a szocialista párt alelnöke, budapesti elnöke, majd 2016 és 2018 között elnöke is volt. A 2010-es választásokon sem egyéniben, sem a párt budapesti és országos listájáról nem szerzett mandátumot, így 16 év után kiesett a parlamentből. 2002 és 2010 között Újbuda polgármestere volt, de a 2010-es önkormányzati választáson alulmaradt a Fidesz–KDNP jelöltjével, Hoffmann Tamással szemben. A 2018-as országgyűlési választásokon Molnár Gyula egyéni képviselői mandátumot szerzett, majd az MSZP országosan elért gyenge eredménye miatt lemondott pártelnöki tisztségéről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.