A Facebook kriptodevizájának veszélyeire figyelmeztetnek bankárok

A Facebook tervezett kriptodevizája, a Libra széleskörű alkalmazása esetén gyengítheti az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikai befolyását – figyelmeztetett hétfőn Yves Mersch, az EKB igazgatóságának a tagja.

Forrás: MTI2019. 09. 02. 12:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy jegybanki konferenciára készült előadásnak a Reuters hírügynökség által megtekintett kéziratában az EKB igazgatója kifejti: „a Libra elterjedésének mértékétől és attól függően, hogy az árfolyamának stabilitását biztosító devizakosárban mekkora súlyozással szerepel majd az euró, gyengülhet egyrészt az EKB befolyása az euró felett, másrészt a Librának az euróövezeti bankok likviditási pozíciójára gyakorolt hatásán keresztül sérülhet az EKB monetáris politikájának transzmissziós mechanizmusa is. Mindemellett a csökkenő kereslet miatt az euró nemzetközi szerepe is gyengülhet”.

A Facebook az idén júniusban jelentette be tervét egy kriptodeviza, a Libra létrehozására a jövő év első felében a nemzetközi fizetési forgalom megkönnyítése, illetve a világnak pénzügyi szolgáltatásokkal még le nem fedett területeire való kiterjesztése érdekében.

A kriptodevizák egyelőre szabályozatlan környezetben működnek és a virtuális devizák létrehozását és kereskedelmét lehetővé tevő technológia sincs még szabványosítva. A már meglévő és használatban lévő kriptodevizákkal ellentétben a Libra a Facebook tervei szerint „stablecoin” virtuális devizaként jönne létre abban az értelemben, hogy árfolyamát egy valódi devizákból és állampapírokból képzett kosárhoz kötnék.

„Őszintén remélem, hogy az európaiak nem dőlnek majd be a Facebook csalóka szirén énekének, és nem hagyják ott a már bejáratott és bevált fizetési csatornák biztonságát” – fogalmazott Yves Mersch. „(A Librát) pont ugyanazok vezetnék be, akiknek amerikai és európai jogalkotók előtt kellett számot adniuk a közösségi platformjukon a felhasználók adatainak önkényes kezelésével a demokratikus rendre nézve előidézett kockázatok miatt.” Hozzátette: mindezeket figyelembe véve az európai szabályozó és felügyeleti szerveknek joghatóságra kell szert tenniük a Libra felett és nemzetközi együttműködést kell kialakítaniuk a kockázatok enyhítése érdekében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.