A gyerekgyilkos nem kért bocsánatot az utolsó szó jogán

A fiatalok börtönében kell letöltenie tizenöt éves büntetését annak a fiúnak, aki 2018-ban meggyilkolt egy nyolcéves kislányt Sólyon – írja az Origo.

Forrás: Origo2020. 07. 02. 10:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerős ítélet született a Győri Ítélőtáblán a két évvel ezelőtt Sólyon meggyilkolt kislány ügyében. Az Origo tudósítása szerint a gyerekgyilkos tizenöt év börtönbüntetést kapott, amit a fiatalkorúak börtönében kell letöltenie, továbbá tíz évre eltiltották őt a közügyektől is. A vád szerint azért ölhette meg a kislányt, mert az egy másik játszótársáról kezdett beszélni neki, amitől az akkor 16 éves fiú féltékeny és dühös lett.

A kislány holttestét a Séd patakban találták meg, deréktól lefelé le volt vetkőztetve. Gyilkosa hátrakötötte a kezét, és többször a víz alá nyomta a gyereket, majd egy kővel is a fejére ütött. F. Ferenc végig tagadta a szexuális erőszakot, a vallomásait pedig mindig megváltoztatta. Azt mondta, a lány testvére bízta meg a gyilkossággal.

A tárgyaláson a gyilkost távmeghallgatással kapcsolták a börtönből. A fiú az utolsó szó jogán nem kért bocsánatot a családtól. Az ítélet jogerős. A hajmáskéri gyilkos egyébként már az első fokon eljáró bíróságtól is 15 évet kapott, ami a maximálisan kiszabható büntetés az ő esetében. Ezt az ítéletet hagyták most helyben másodfokon. Az eddig letartóztatásban letöltött idő és a kedvezmények miatt ugyanakkor F. Ferenc akár már nyolc év múlva szabadulhat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.