A gyermekvédelem kérdése politikailag előnyös a kormány számára

– A Gyurcsány-koalíció jobbikos része és a DK-s vidéki szavazók is egyetértenek azzal, hogy a gyermekeket védeni kell – mondta lapunknak Mráz Ágoston Sámuel elemző, miután Orbán Viktor bejelentette: népszavazási kezdeményezést indít a gyermekvédelmi törvényről. Horn Gábor azonban úgy látja, a miniszterelnök kockázatot vállal ezzel, mivel nem biztos, hogy a társadalom széles rétegét szavazásra tudja buzdítani.

Hertelendy Gábor
2021. 07. 21. 16:22
null
A település határozatban állt ki a jogszabály mellett. Fotó: Photographee.eu Forrás: 123RF
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A közvélemény-kutatások és a nemzeti konzultáció azt mutatja, hogy a társadalmi érdeklődés megvan a téma iránt, ezért Orbán Viktor egy érvényes döntést akar hozni a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazási kezdeményezéssel, amely magában foglalja a közjogi kötelezettséget – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Nézőpont Intézet vezetője annak kapcsán, hogy a miniszterelnök közösségi oldalán bejelentette, népszavazást kezdeményez a pedofilellenes törvénycsomagról. Mráz Ágoston Sámuel emlékeztetett: látható volt, hogy az ellenzéket megosztja a gyermekvédelem kérdése, így

belpolitikai versenyben előnyös ügyről van szó a kormányoldal szemszögéből nézve.

– A nemzeti konzultáció csak egy kommunikációs megerősítés, de a népszavazás közjogilag érvényes demokratikus kötelezettséget teremt, onnan már nincs visszaút. Nem véletlenül: a sikeres népszavazáshoz négymillió ember részvétele szükséges, annak több mint a fele pedig egy irányban kell hogy szavazzon – érvelt az elemző, megjegyezve: a migráció kérdésében is csak az az egyetlen eszköz létezik, ha demokratikus felhatalmazást kap a kormány, hogy kiálljon a törvény mellett.

Mráz Ágoston Sámuel szerint a vidéki baloldali szavazók egy része is egyetért azzal, hogy a gyermekeket meg kell védeni Fotó: Mirkó István

Mráz arról is beszélt, hogy a gyermekvédelmi törvény láthatóan kiverte a biztosítékot Brüsszelben, amit jól jelez, hogy az Európai Bizottság a jogrendszer és a jogállamiság hiányára hivatkozva hónapokig visszatartaná a Magyarországnak szánt költségvetési támogatásokat, valamint hatályon kívül helyezné a törvényt.

A Nézőpont Intézet vezetője lapunk kérdésére elmondta:

a Jobbik elutasítja majd a népszavazási kezdeményezést,

de „nem ez a kérdés, hanem a Jobbik vidéki és idős szavazóinak állásfoglalása”. – Ugyanis még nem tudni, hogy

akik ebben a kérdésben egyetértenek a kormánnyal, elmennek és igennel szavaznak-e, vagy pedig a pártpolitikai fegyelmezettség dominál majd a döntésükben

– jelezte Mráz Ágoston Sámuel. A politológus ezt azzal magyarázza, hogy a kutatások alapján a gyermekvédelmi törvény nem a hagyományos jobb- és baloldal mentén megosztó téma. – A tág értelemben vett szövetkező baloldalnak, azaz a Gyurcsány-koalíciónak

a jobbikos része és a DK-s vidéki baloldali szavazók is egyetértenek azzal, hogy a gyermekeket védeni kell

– mondta az elemző, hozzátéve: a népszavazási kampányban a baloldali pártok megpróbálják visszatartani szavazóikat, hogy elmenjenek. – A legfőbb kérdés tehát, hogy a Fidesz–KDNP-n túl mutató tábor, amely egyetért a törvénnyel, mozgósítható lesz-e, valamint a baloldal – a 2016-os migrációról szóló népszavazáshoz hasonlóan – láthatatlanná válik-e. Nem elképzelhetetlen, hogy a kérdésben az LMBTQ-közösség beleáll ebbe a vitába, ez pedig

növelheti a felhajtóerőt a kormány részére.

Horn Gábor elemző szerint azonban a törvény kiegészítése az ellenzék megosztására is készült. – Ennek megfelelően „túl jól” működött, hiszen a nemzetközi térben nagy felháborodást keltett, ezért a folytatás részeként próbál népszavazással élni a fideszes tábor – vélekedett lapunknak a Republikon Intézet alapítványának kuratóriumi elnöke, hozzátéve: a Fidesz kampányát nagyban segíti, hogy a népszavazás hónapokig elhúzódhat, de nem biztos benne, hogy egy sikeres népszavazás lesz.

Horn Gábor úgy véli, a Fidesz sokáig beszédtémává teheti a pedofiltörvényt, mivel a népszavazás hónapokig elhúzódhat Fotó: MTI/Kovács Attila

– Orbán Viktor kockázatot vállal egy ilyen kezdeményezéssel, mert kérdés, hogy mennyire mozgatja majd meg a társadalom széles rétegét. Akik elmennek szavazni, azok jó eséllyel mind nemmel fognak szavazni,

a miniszterelnök pedig ezt is a kampánya részéve tudja tenni, még akkor is, ha kevesebb résztvevő lesz a sikeres népszavazáshoz – közölte a politológus, aki úgy vélte, a Fidesz szavazótábora körülbelül kétmillió főt tesz ki, de nem biztos, hogy mindenki a tét nélküli szavazás mellett teszi le a voksát. – Az egyetlen valódi tétje az az üzenet, miszerint Magyarország kiáll-e Orbán Viktor mellett a gyermekvédelmi törvény kérdésében – jelentette ki Horn Gábor, megjegyezve: a népszavazás kérdésével ismét nehéz helyzetbe kerülhet a Jobbik, de ellentétben a gyermekvédelmi törvénnyel, a Fidesszel szemben áll majd ki a párt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.