A győztes mindent visz Ferencvárosban

A szabadságát töltő vagy csupán a kínos helyzet elől menekülő Baranyi Krisztina polgármester távollétében szavazta meg ideiglenesen Pataki Mártont a Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató és Ellátó Nonprofit Kft. (Feszofe) ügyvezető igazgatójának a IX. kerületi képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésén. Pataki, aki Baranyi bizalmasaként és egykori párttársaként ismert, a FEV IX. Ferencvárosi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója is. A baloldali többségű grémium döntött a Feszofe vezetői munkakörének betöltésére szóló pályázat kiírásáról is, ám ez sem ment zökkenőmentesen.

Veres László István
2020. 07. 13. 19:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ígérjék meg, hogy a törvényesség határáig az önkormányzatok minden erőforrását a kormány elleni küzdelemre fogják felhasználni. Hogy emiatt a következő 2,5 évben kevesebb utcát fognak leaszfaltozni, nem lesz új játszótér, igen, ez mind nem számít” – szólította fel a baloldalhoz köthető polgármester- és képviselőjelölteket közösségi oldalán az önkormányzati választási kampányban Pataki Márton, aki Baranyi Krisztinával politizált az Együtt nevű mikropártban, egészen annak két évvel ezelőtti megsemmisüléséig. A tavaly polgármesterré választott Baranyi azonban nem hagyta magára korábbi harcostársát, aki a 2018-as országgyűlési választás után „elvesztette hitét Magyarországban”, és pályáztatás nélkül, ez év január 1-jétől kinevezte a FEV IX. Ferencvárosi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatójává, valamint igazgatósági elnökévé. Pataki azzal kezdte ténykedését, hogy a káoszt és milliós napi veszteséget okozó új kerületi parkolási rendszer bevezetése idején egy hónap szabadságra ment.

A „mindenhez is értő szakember” mostani, megbízott ügyvezetői kinevezését az indokolta, hogy Ferencváros Fidesz-fóbiás polgármesterének kezdeményezésére a képviselő-testület július 2-i ülésén, egy koncepciós eljárást követően azonnali hatállyal leváltotta a kerület szociális közfoglalkoztató cége, a Feszofe vezetőjét. Arról azonban megfeledkeztek, hogy ha csak ideiglenesen is, de kijelöljenek a helyére valakit. Ezzel százhúsz, zömében megváltozott munkaképességű és hajléktalan dolgozó munkabére került veszélybe, valamint aláírási joggal bíró ügyvezető híján a cég a járulékfizetési kötelezettségének sem tud eleget tenni.

– A Feszofe dolgozói július 10-én nem fizetést, hanem egy azzal megegyező összeget kaptak az önkormányzattól, amellyel semmiféle jogviszonyuk nincs, így ez egy jogcím nélküli kifizetés volt. A járulékfizetéssel kapcsolatban pedig Pataki Mártonnak az volt a reakciója, hogy nincs ezzel semmi gond, majd a NAV inkasszó formájában leemeli a cég számlájáról. Ezzel azonban a Feszofe kikerül a köztartozásmentes adósok közül, a cég pedig közfoglalkoztatási és egyéb állami támogatásokat veszthet el – tudatta az ülésen Gyurákovics Andrea, a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője.

A testület hétfőn a Feszofe Kft. ügyvezető igazgatójának személyére kiírt pályázatot is tárgyalta. Amint arra Gyurákovics Andrea felhívta a figyelmet, a szintén Baranyi Krisztina által jegyzett előterjesztésben már a második sort, a cég telephelyének címét elhibázták, a nyár közepén alig több mint két hetet adtak a pályázatok elkészítésére és beadására, nem jelöltek ki bírálóbizottságot, sőt egyáltalán nem jelezték, hogy ki fogja elbírálni a beérkező pályamunkákat, illetve nem határoztak meg benne konkrét iskolai végzettséget, valamint munkabért és egyéb juttatásokat. A polgármester slendrián módon összecsapott indítványát végül hosszú frakciószüneteket követően a helyszínen „tették rendbe” a képviselők.

Baranyi „Tiszta kéz” Krisztina, aki a kampányban gyakran hangoztatta, hogy a tisztségeket nem haveri alapon fogja osztogatni, nemcsak Pataki Mártonnal, hanem egy másik egykori párttársával is bőkezűen bánt. Pápa Levente, a csúfos választási kudarc után megszűnt Együtt elnökségi tagja lett ugyanis a FEV IX. Ferencvárosi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zrt. igazgatóságának elnöke, havi 254 ezer forintos juttatásért, majd beült a Ferencvárosi Bérleményüzemeltető Kft. ügyvezető igazgatói székébe is, ahol azonnal 890 ezer forintra emelte saját javadalmazását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.