A határvédelem továbbra is kiemelt szempontja a polgárőr szövetség lovas tagozatának

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke elmondta: a jövőben is mindent megtesz, hogy ösztönözze a kormányzatot és a civil kezdeményezéseket annak érdekében, hogy minél több bázisa legyen a lovas életnek.

Forrás: MTI2020. 02. 29. 19:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgárőr szövetség lovas tagozatának továbbra is kiemelt szempontja, hogy tagjai az illegális migráció kezelésében aktívan részt vegyenek – jelentette ki az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke a szervezet lovas és kutyás tagozatának szombati lakiteleki évadnyitó elnökségi ülésén.

Túrós András elmondta: a határvédelem mellett fontos feladatuk, hogy a külterületeken élen járjanak a jogsértések megelőzésében, továbbá, hogy részt vállaljanak a lovas hagyományok ápolásában.

A szövetség elnöke köszönetet mondott a lovas és kutyás tagozat korábbi elnökének munkájáért. Rácz Adrienn, aki 2020. január 31-ével mondott le a tisztségről, 2012 tavaszán kapta megbízatását, mint alapító elnök, hogy az addig egymástól elszigetelten, lóháton szolgálatot adó polgárőröket tagozatba rendezze. Munkájával mára jól működő rendszert épített fel, amelyben országos képzési rend segíti a fejlődni vágyó lovasokat, akik különféle vizsgaszinteken adhatnak számot tudásukról. Tevékenységét – amellyel az elmúlt nyolc évben az országos szövetség büszkeségévé tette a lovas tagozatot – példaértékűnek nevezte Túrós András.

Az elnök hangsúlyozta: a szövetség lovas és határvédelmi tagozata minden erkölcsi és anyagi támogatást megkap. Az idén a lovas és kutyás tagozat részére 30 millió forint összegű forrást biztosít az OPSZ – közölte Túrós András.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke az elnökségi ülésen elmondta: a jövőben is mindent megtesz, hogy ösztönözze a kormányzatot és a civil kezdeményezéseket annak érdekében, hogy minél több bázisa legyen a lovas életnek.

Hangsúlyozta: mindent elkövet, hogy minél több fedett lovarda épüljön, és minél több lovaglást oktató tanár legyen országszerte, mert ez a biztosítéka annak, hogy újra lovas nemzetté váljon a magyar.

Emlékeztetett: Rácz Adrienn elnöki feladatainak átadásakor országszerte több mint ezer vizsgázott lovas polgárőr teljesít szolgálatot, amely nemzetközi szinten is egyedülálló önkéntes szervezetté emeli az OPSZ lovas és kutyás tagozatát. Éppen ezért a jövőben az eddig elért eredmények és értékek megtartásán, ugyanakkor új utak keresésén is kell dolgoznia a lovas és kutyás tagozat elnökségének – tette hozzá Lezsák Sándor.

Radácsné Reszegi Rita, a lovas és kutyás tagozat január 31-én megválasztott elnöke tervei kapcsán megjegyezte: nagyon fontosnak tartja a polgárőrök megbecsülését, ezért kezdeményezi a hónap polgárőre elismerés bevezetését a lovas tagozatban.

Olyan programok szervezésére és kiírások megfogalmazására is javaslatot tesz, amelyek arra ösztönzik a polgárőröket, hogy minél több – a külterületek biztonsága érdekében zajló – „portyaszolgálatot” vállaljanak.

Nagyobb hangsúlyt fektetne a Nógrád megyei lovas tagozat fejlesztésére, továbbá a lovas polgárőrök képzésére, versenyeken való részvételükre.

A tagozat új elnökének célja a megyék lovas polgárőreinek konszenzusos együttműködése, az egység fenntartása és Lakitelek mellett új központok megteremtése.

Az évadnyitó elnökségi ülésen Lezsák Sándor, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke és Túrós András megújították a Lakitelek Népfőiskola és az OPSZ 2012-ben kötött együttműködési szerződését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.