A Jobbik–DK-paktum a Momentumnak fájhat

A Jobbik–DK-megállapodással a Momentum már csak a második vonalba kerülhet a baloldal egyezkedési sorozatában – nyilatkozta lapunknak Simon János politológus arról, hogy a harmincegy egyéni országgyűlési körzetet érintő megállapodással teljessé vált a két legnagyobb baloldali formáció paktuma. Nagy Ervin elemző szerint a két párt alkuja a többi baloldali formációval szemben meglévő előnyökre és közös érdekekre épül.

Hertelendy Gábor
2021. 07. 17. 6:55
null
Dobrev Klára egy színpadon Jakab Péterrel. Fotó: Arpad Kurucz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelen állás szerint az látszik, hogy a két legerősebb baloldali párt, a Jobbik és a DK megpróbálja kihasználni rövid távú előnyét, hogy a legtöbb képviselőjelöltet ők állítsák ki – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin elemző annak kapcsán, hogy a napokban eldőlt, harmincegy körzetet paktummal egymás között felosztva indulnak az augusztusi előválasztáson a két párt jelöltjei. A XXI. Század Intézet munkatársa emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt néhány évben ez a két párt ejtette a legtöbb sebet egymáson, így egyértelmű, hogy pusztán érdekkapcsolatról van szó. Vona Gábor csütörtök esti videójában azt közölte: mind a hat baloldali miniszterelnök-jelöltnek felajánlotta, hogy egy beszélgetésen korrekt feltételek mellett ismertethesse a programját,

ugyanakkor ketten, Dobrev Klára és Jakab Péter nem fogadta el a Második Reformkor Alapítvány alapítójának meghívását.

– A jobbikos és a DK-s kormányfőjelöltek

úgy értékeltek, ha az általuk gyengébbnek tartott jelöltekkel szerepelnek, az rontaná jelenlegi erős pozíciójukat

– jelentette ki Nagy Ervin, aki szerint a döntés hátterében az is megbújik, hogy a Jobbik elnöke nem akar közösen szerepelni elődjével, Vona Gáborral a személyes ellentétek miatt.

Dobrev Klára egy színpadon Jakab Péterrel

Simon János politológus úgy véli, a baloldal egyezkedési sorozatában a Jobbik–DK-megállapodással a Momentum a második vonalba szorult.

– A két legerősebbnek tartott baloldali párt paktumának következményeként a legfrissebben alakult pártok (az Iszomm, Márki-Zay Péter mozgalma és az Új Világ Néppárt) kerülnek vesztes helyzetbe

– értékelt az elemző. Simon János egyértelműnek nevezte, hogy a megállapodásban rögzített választókörzetek döntő többségükben az ellenzék számára erős nyerési lehetőséggel bírnak. – A Jobbik feladta a fővárost a DK javára, ahol szintén csak a nyerésre esélyes helyeken indít jelöltet a DK – hívta fel a figyelmet a politológus, aki szerint a 106 körzetből mindössze Szeged, Pécs, Kiskunfélegyháza, Vác és Kecskemét maradt, ahol esélyes jelöltet indíthat az MSZP, de az utóbbiban az elmúlt harminc évben egyszer sem nyert a baloldal. – A többi körzetben – amit még nem osztottak ki a baloldaliak egymásnak – mind gyengébb esélyekkel indulnak a szocialisták – jelezte Simon János, hozzátéve: a Momentumnak és az LMP-nek már csak az említett harmincegy körzeten túl van lehetősége a baloldali előválasztáson esélyes jelölteket állítani, de ezen körzetek nagy része hagyományosan jobboldali beállítottságú.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.