A kapitány óvadék ellenében szabadul – a bíróság nem vizsgálta meg a főügyészség érveit

2019. 06. 12. 18:08
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Törvényszék jogerős döntést hozott a jelenlegi adatok szerint a Hableány vesztét okozó Viking Sigyn szállodahajtó ukrán kapitánya, Jurij C. letartóztatásáról. A halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével gyanúsított férfit a Törvényszék döntése értelmében 15 millió forint óvadék fejében szabadlábra helyezik azzal, hogy Jurij C. – aki nyomkövető eszközt köteles viselni és Budapest területét nem hagyhatja el – köteles hetente kétszer a BRFK-n jelentkezni. Tóth M. Gábor, a kapitány védője azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy iránymutató, korrekt döntést hozott a törvényszék.

A másodfokú bíróság – közleménye szerint – megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat maradéktalanul megtartva vizsgálta a gyanúsítottal szemben fennálló megalapozott gyanú meglétét. Kiemelte, hogy a kényszerintézkedésről való döntéskor sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság nem bocsátkozhat a már beszerzett bizonyítékok összevető mérlegelésébe. A bíróságnak csak azt kell vizsgálnia, hogy rendelkezésre állnak-e olyan terhelő tényadatok, amelyek alapján valószínűsíthető, hogy bűncselekmény történt és az elkövető a gyanúsított.

A másodfokú bíróság megjegyezte azt is, hogy bár az ügyészség hivatkozott arra, hogy a terheltet más ügyben külföldön gyanúsítottként hallgatták ki, ez a jelen döntés meghozatala során relevanciával nem bír, már csak azért sem, mert az ügy tárgya, állása és annak kimenetele nem ismert, továbbá az ügyészi indítvány szerinti szökés, elrejtőzés veszélyével nem hozható összefüggésbe.

Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra is, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye a letartóztatás elrendelését indokolja. Ugyanakkor a bíróságnak vizsgálnia kellett az óvadék megállapítására irányuló védői indítványt is, amelynek során azt állapította meg, hogy a védelem által megjelölt összegnél jóval magasabb óvadékkal és a mozgását nyomon követő technikai eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet ellensúlyozhatja a szökés, elrejtőzés veszélyét.

Rab Ferenc, az elsőfokú döntés óvadékra vonatkozó része ellen fellebbező Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy az ügyészég a bizonyítás veszélyeztetésének felmerülése miatt is indokoltnak tartotta a letartóztatást. Ez azért fontos, mert az ügyészség szerint ez olyan ok, ami miatt az óvadék lehetőségét jelen ügyben ki kellett volna zárni.

Erre új bizonyíték, mégpedig az adattörlésre vonatkozó szakértői megállapítás merült fel. (Ismert, a kapitány az ütközést követően adatokat törölt a mobiltelefonjából. – a szerző) A bíróság azonban az ügyészi fellebbezésnek ezzel a részével – végzéséből és közleményéből is kitűnően – egyáltalán nem foglalkozott, sem pro, sem kontra.

Emellett a bíróság kifejtette, hogy az, hogy a gyanúsított egy hollandiai balesetben érintett volt, nem hozható összefüggésbe a szökés-elrejtőzés veszélyével. Az ügyészség erre nem is emiatt, hanem a tényállás teljessége és a korábbi védői nyilatkozatok miatt hivatkozott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.