A közéleti B közép, a Keménymag csapata is elbarikádozta magát

Valóban szükség van a „haladó” sajtó által éveken át szorgalmazott reformokra a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – hangzott el a Hír TV Keménymag című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az új vezetés ellen tiltakozó színművészetis diákok elfoglalták az egyetem épületét. A közéleti B közép csapatát ezúttal is Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese, Pataki Tamás, a Magyar Nemzet újságírója és Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa képviselte Velkovics Vilmos műsorvezetésével.

Forrás: Hír TV2020. 09. 02. 16:00
null
Forrás: Youtube
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A hallgatók úgy értékelik, hogy ideológiai támadás alatt áll az egyetem – mondta el Apáti Bence egy, az intézmény falain belül elvégzett közvélemény-kutatás adataira hivatkozva. – Ha elemezzük ezt a mondatot, akkor arra következtethetünk, hogy eddig volt egyfajta ideológia, amire jött egy másik ideológia, ugyanakkor nagyon jó lenne, ha a jobb és a bal, a liberális és a konzervatív valamiféle egyensúlyba kerülne a színművészetin – tette hozzá.

A Magyar Nemzet főmunkatársa felhívta rá a figyelmet, hogy az elmúlt években a „haladó” sajtó számos negatív kritikát fogalmazott meg a hazai filmjátszás kapcsán arról, hogy komoly problémák lehetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, mert a „mozivászon sok esetben ledobja magáról a színészeket”.

Apáti Bence meggyőződése, hogy valóban szükség van a reformokra az SZFE-n, mert, mint fogalmazott, néhány kivételtől eltekintve akár sorozatban, akár filmben, akár moziban, sok esetben „pusztulat” az a fajta színjáték, amivel találkozni lehet.

– Ugyanezt gondolta 2-3-4 évvel ezelőtt Sixx is az Indexen és a 444 is, de most azt mondják, minden rendben van – fűzte hozzá.

Az adásban szó esett arról is, hogy a „sztárvilág” több tagja, köztük Kajdi Csaba szerint is csupán pánikkeltés folyik a koronavírus-járvány kapcsán. A „hivatásos celeb” és vírustagadó Facebook-videóban fejtette ki a véleményét, amit a Keménymagban is bemutatattak.

– Választ kaptunk egy nagyon fontos csillagászati kérdésre, hiszen eddig nem lehetett tudni, hogy hol is van pontosan a galaxisunkban fekete lyuk. Az ő fejében egy szupermasszív fekete lyuk van – reagált a látottakra Pataki Tamás író, a Magyar Nemzet újságírója.

Lentulai Krisztián szerint Kajdi Csaba egy pojáca, és olyan sötét, mint a föld. Úgy fogalmazott: a túlzott ratyiságra is rá akar még játszani, és eljátssza, hogy ő ennyire meleg, ökörségeket mond, de ez csupán like-vadászat.

Apáti Bence szerint a Cyla becenévre hallgató Kajdinak szíve joga nyomni a kormányellenes propagandát, amikor azonban a pandémia alatt vírustagadó videót oszt meg a 130-150 ezres rajongótáborának, az már-már kimeríti a bűncselekmény fogalmát.

Velkovics Vilmos hozzátette: érdekes, hogy a pánikkeltő videókkal semmi baja a Facebooknak, ugyanakkor a techóriásnak nem tetszett és nem engedte hirdetni a Patrióták történelmi filmjét, ami a Rákosmező-Királydomb történetéről szólt.

A teljes adás itt tekinthető meg:

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.