A Kúria elnöke az Országgyűlés előtt értékelte 2018-at

A Kúria elnöke a T. Ház előtt arról beszélt, hogy 2018 a változások éve volt, ugyanis ekkor lépett életbe az új polgári törvénykönyv, az új büntető törvénykönyv és a közigazgatási perrendtartásról szóló új eljárási kódex. Darák Péter értékelése szerint a Kúria hatékonyan és gyorsan biztosítja az egységes joggyakorlatot.

Magyar Nemzet
2020. 05. 06. 17:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Darák Péter, a Kúria elnöke az Országgyűlés előtt számolt be a legfőbb bírói fórum 2018-as tevékenységéről. Beszédében kiemelte: a 2018-as év az új szabályok alkalmazásának éve volt, ugyanis ekkor lépett hatályba az új polgári törvénykönyv (Ptk.) és a büntető törvénykönyv, ezek mellett pedig a közigazgatási perrendtartásról szóló új eljárási kódex. Darák Péter szerint nemcsak ezek alkalmazására készült a Kúria, hanem ezek kodifikációban is már részt vett.

Mint mondta, a Kúria 2018-ban kezdte meg egy új jogintézmény, a felülvizsgálati eljárás engedélyezése egységes gyakorlatának kialakítását is, és segítséget nyújtott az elsőfokú bíróságoknak is az alkalmazási problémák megoldásában, előbb konzultációs testületek által, majd joggyakorlat-elemző csoportokon keresztül. Ezen felül sor került a közigazgatási bíráskodás szervezeti reformjának jogszabályba ültetésére is, bár végül lekerült a napirendről a közigazgatási felsőbíróság létrehozása, ezen feladatokat továbbra is a Kúria látja el.

A legfontosabb változásnak az elnök a megengedhetőségi eljárás bevezetését nevezte. Kifejtette: végre a Kúria maga döntheti el, mely ügyeket tart az ítélkezési gyakorlat egysége szempontjából olyan fontosnak, hogy azokat érdemben elbírálja. Ez évtizedekre határozza meg a Kúria leterheltségét és gyakorlatát – emelte ki. Darák Péter ismertette a joggyakorlat-elemző csoportok munkáját is, amelyek többek között az országos büntetéskiszabási gyakorlat, a kötelező pszichiátriai gyógykezelés elrendelésének gyakorlata vagy a munkaviszonyhoz kapcsolódó megállapodások elemzéséhez kapcsolódóan jutottak érdemi megállapításokra. A legerőteljesebb jogegységi tevékenységet 2018-ban a büntető kollégium fejtette ki, amely a többi között a gyermekpornográfia halmazati kérdéseiről vagy a házi őrizet részleges feloldásával összefüggésben hozott határozatot. Hangsúlyozta az elnök, hogy a devizahiteleket érintő idei uniós döntés megerősítette a Kúria gyakorlatát.

Mivel a 2018-as év választási év volt, ezért a Kúria közigazgatási kollégiuma számos, a voksolással kapcsolatos eljárást folytatott le. Darák Péter hatékonynak minősítette az önkormányzati tanács tevékenységét, amelynek legfontosabb döntései a telekadó, építményadó tárgyában születtek, de a közterület-használat engedélyezési gyakorlatát is vizsgálta.

Vejkey Imre (KDNP), az igazságügyi bizottság elnöke elmondta: a testület még tavaly novemberben tárgyalta a Kúria elnökének beszámolóját és megállapították, hogy a 2018-ra megfogalmazott szakmai célkitűzések maradéktalanul teljesültek, a testület egyhangúlag támogatta beszámolót.

Kovács Zoltán (Fidesz), úgy fogalmazott, hogy Magyarország legfelsőbb bírói fóruma számos figyelemre méltó szakmai cél elérését tűzte ki 2018-ban és magas színvonalon, hatékonyan végezte feladatait. Jelezte, hogy a Fidesz képviselőcsoportja támogatja a beszámoló elfogadását.

Varga-Damm Andrea (Jobbik) a devizahitelesek ügyével kapcsolatban arra kérte Darák Pétert, hogy amíg „az utolsó szerződés érvényben van vagy a végrehajtások nem fejeződtek be, ne tegyék félre ezt kérdést”. A képviselő arról is beszélt, hogy szerinte a kormánypárti politikusok az utóbbi években támadták a bírói döntéseket és úgy vélte, ezeket a politikai támadásokat hangsúlyosan kellett volna a Kúriának visszautasítania.

Varga László (MSZP) választási és a devizahiteles ügyekkel kapcsolatban fogalmazta meg javaslatait a beszámoló vitájában. A képviselő szerint a 2018-as év megterhelő volt a Kúria számára, mivel magas volt az ügyszám az az országgyűlési választások miatt. Ugyanakkor kiemelte, hogy a legfőbb bírói fórum színvonalas jogorvoslati tevékenységet folytat. Frakciótársa, Szakács László mélyebb elemzést javasolt a devizahiteles ügyekben. Úgy vélte, nem szabad elfogadni azt az álláspontot, hogy csak az a hibás, aki felvette a hitelt, az pedig, aki elbírálta, nem. Az ellenzéki politikus azonban főként törvényhozási feladatot lát ez ügyben.

Sebián-Petrovszki László (DK) szerint a Kúria beszámolója a Országos Bírósági Hivataléhoz (OBH) és az ügyészségéhez képest szakmaibb, reagál a valóságra. Úgy értékelt: sikeres volt a 2018-as két fő ügy megoldása, a polgári perrendtartási és a büntetőeljárási kódexek gyakorlatba ültetése. A sajtóhelyreigazítási perekben rossz irányba tartó folyamatnak tartotta, hogy a bíróságok a tényt és a véleményt tágan értelmezik, ténykérdéseket is egyre inkább véleménynek minősítenek. Az Állami Számvevőszék jelentései kapcsán pedig azt kifogásolta, hogy azok nem peresíthetők, holott jogkövetkezményei vannak az intézmény megállapításainak.

Kovács Zoltán (Fidesz) felszólalásában üdvözölte, hogy a jelek szerint a Kúria hamarosan visszakaphatja az Igazságügyi Palota épületét. Ezt követően az általános vitát lezárták.

Darák Péter zárszavában reflektálva az elhangzottakra úgy vélte, hogy a véleménynyilvánításnak a bíró személyénél meg kell állnia. Kifejtette, hogy a bírákról, bíróságokról elhangzott vélemények kapcsán határozottan reagáltak, ám a közbeszédkultúra ebbe az irányba változik. Hangsúlyozta: a Kúriának fontos szerepe van az állam stabilitásának fenntartásában, de ezt csak úgy segítheti elő, ha tevékenységét közbizalom övezi. A devizahitelekkel kapcsolatban leszögezte: a Kúria folytatja az egyedi szerződések vizsgálatát és minden jogorvoslati kérelmet elbírál. Vejkey Imre (KDNP), az igazságügyi bizottság elnöke visszautasította azt az ellenzéki felvetést, hogy az elmúlt tíz évben a politika befolyásolta vagy megkísérelte volna befolyásolni az igazságszolgáltatást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.