A magyarok zavarják egyes nyugati politikusok köreit

– A magyarok, akik két diktatúrát is átéltek, zavarják egyes nyugati politikusok köreit – fogalmazott Günter Weissgerber német politikus a magyar Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, aki bár kilépett pártjából, szociáldemokratának tartja magát.

Forrás: v4na hírügynökség2021. 03. 14. 12:16
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Günter Weissgerber azt mondta, hogy ezek a politikusok nem veszik tudomásul, hogy Magyarország mint Közép-Európa része teljes mértékben egyenrangú velük, és a németek is sokat köszönhetnek a magyaroknak.

Kiemelte, hogy a dánok például sokkal jobban lezárják a határokat, mint a magyarok, de a dánokat nem bántja emiatt senki, Magyarországot viszont kirekesztik. Ez szerinte azért van, mert a magyarok zavarják az úgynevezett multikulturális világképüket.

A Magyarországot bírálók egy olyan ideológiát képviselnek, amelyet minden olyan állítás zavar, amely más szempontokat, ötleteket vagy tapasztalatokat tart fontosnak, vélekedett, arra bátorítva a magyarokat, hogy ne bújjanak el véleményükkel, tartsák meg határozott álláspontjukat.

Günter Weissgerber azt mondta, egyre inkább kiszorul a politikai életből az a generáció, amelyiknek még személyes emléke van a rendszerváltás időszakából, akik „lejárták a lábukat a demonstrációkon”. – A következő generációknak pedig más tapasztalataik vannak, és amit csak hallomásból ismer az ember, mindig más, mint amit megélt – tette hozzá.

– Ezért a szociáldemokrata politikus szerint beszélni kell egymással, akár ki is kényszerítve a párbeszédet. Mindezt a kölcsönös tisztelet alapján, és nem úgy, sértegetve a másikat, ahogyan Manfred Weber és Katarina Barley folyton teszi – jegyezte meg.

Úgy fogalmazott, hogy a magyarok a múltban többször is megmentették Európát, és vannak a muszlim megszállással kapcsolatban is tapasztalatok a régióban. Ez azonban szerinte nem iszlámgyűlölet, hiszen jogunk van megvédeni az identitásunkat.

Günter Weissgerber kijelentette, hogy Magyarország 2015-ben is megmentette Európát. Elég csak azokra a képekre gondolni, amiket hónapokon át közvetítettek az autópályákon menetelőkről, Európa, sőt az Európai Unió rég széthullott volna, ha ezt a kontrollálatlan menekültáradatot Magyarország és mások, például Ausztria nem állította volna meg. Hozzátette, ebből a szempontból mindegy is, hogy Orbán Viktor vagy bárki más tette meg ezt, „bár kétség kívül ő volt az, aki megtette”.

A németországi viszonyokról megjegyezte, hogy egyre több ember fél elmondani a véleményét, pedig ezek nem szélsőséges, hanem teljesen normális vélemények, egyszerű kérdések vagy kritikus megjegyzések. – Aki Németországban nem követi a kormány irányvonalát, azt kiközösítik, és nácinak nevezik – emelte ki.

Bár a törvény szerint Németországban véleményszabadság van, a bíróságok is jól működnek, az igazságszolgáltatás jó, az ország jogállam, de a társadalmi klíma rettenetes Günter Weissgerber szerint. – A félelem légköre jellemző Németországra, ez öt évvel ezelőtt még nem így volt, harminc éve meg pláne nem – vélekedett.

A német tájékoztatást teljesen egyoldalúnak nevezte, mint mondta: csak azt hallgatják meg, aki kritikusan nyilatkozik Magyarországról, ugyanúgy, ahogy négy éven át csak azt hallottuk, amit mások állítottak Donald Trumpról.

Arról, hogy alapító tagként kilépett a Szociáldemokrata Pártból, úgy fogalmazott, hogy a párt főként az Európa-politikával, a NATO-val, a véleményszabadsággal és az alapértékekkel kapcsolatos irányvonalakban megváltozott az 1989-ben képviselt pozíciójához képest. Azt mondta, korábbi pártja rossz úton indult el, és „ezen az úton lassan egy szektává válik”.

Günter Weissgerber magát „párton kívüli szociáldemokrataként” jellemezte, hozzátéve, hogy semmilyen más párt irányába nem nyitott.

Az eredeti cikket IDE KATTINTVA olvashatja el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.