A Momentum a baloldalon is teljesen jelentéktelenné vált

Illés Boglárka rámutatott: egyetlen olyan kormányzati intézkedést sem talált jónak a Momentum, amely a fiatalok érdekeit szolgálja.

Magyar Nemzet
Forrás: Kossuth Rádió2021. 07. 18. 9:00
FEKETE-GYR Andrs
Budapest, 2018. április 8. Fekete-Gyõr András, a Momentum elnöke a párt választási eredményváró rendezvényén a budapesti Városháza parkban 2018. április 8-án. MTI Fotó: Mónus Márton Fotó: Mónus Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A Momentum a tudatlanság és felelőtlenség pártjából a jelentéktelenség pártjává vált. Próbálnak valamennyire tényezőként fennmaradni Gyurcsány Ferenc politikai porondján, azonban amit most tettek a nemzeti konzultációs plakátok megrongálásával, az már ízléstelenség – fogalmazott Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikus emlékeztetett: a Momentum aktivistái a koronavírus-járványban elhunyt halottak számát ragasztották fel a mosolygós emojit ábrázoló, nemzeti konzultációs plakátra.

– Látható, hogy a Momentum annyira jelentéktelen, hogy minden megnyilvánulásuk után olvad a szimpatizánsaik száma – mutatott rá a politikus.

A Momentum miniszterelnök-jelölt-jelöltjét, Fekete-Győr Andrást már nem tekintik konkurenciának a baloldali előválasztásban részt vevő konkurens jelöltek Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Illés Boglárka kiemelte, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelölt-jelöltje az ATV-n adott legutóbbi interjújában már nem említette a miniszterelnök-jelölt-jelöltek között Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét.

Kérdésre válaszolva Illyés Boglárka elmondta, hogy a fiatalok számára továbbra is a Fidesz–KDNP kormánya jelenti az egyetlen alternatívát.

– A Momentum nem a realitás talaján áll. Fogalmuk sincs a magyar emberek, a magyar fiatalok problémájáról” – mondta a Fidelitas elnöke, majd hozzátette: meg kell nézni, hogy a Momentum azzal a Gyurcsány Ferenccel áll szövetségben, akinek a miniszterelnöksége idején a fiatalok kilátástalan helyzetben voltak.

– Elvették a családi otthonteremtési támogatást, megszüntették a családi adókedvezményt és elvették a hároméves gyest, az ifjúsági munkanélküliségi adatok pedig magasak voltak – sorolta Illés Boglárka.

A műsorban elhangzott, hogy a Fidesz–KDNP-kormány az elmúlt években számos olyan támogatási formát vezetett be, amelyek a fiatalok életkezdését és családalapítását segítik, miközben a Momentum ezek közül egyet sem ítélt jónak. – Fontos, hogy ezekről a lehetőségekről beszéljünk a fiatalokkal, és amennyiben vannak újabb kihívások, arra is megfelelő választ adjunk. Így alakult ki a huszonöt éven aluliak szja-mentessége is – jegyezte meg a politikus.

Illés Boglárka kiemelte, hogy a magyar fiatalok tudatosak. – Ezt jelzi a 16–18 éves korú fiatalok negyven százalék feletti átoltottsága is – mondta. Hangsúlyozta, hogy a Fidelitas felelőssége, hogy minél több valós információt nyújtson a fiatalok számára akár online formában, akár személyesen is.

– Tisztázni kell, hogy ki melyik oldalon áll. A Fidelitas az élet mellett áll az önmegsemmisítés kultúrája helyett, amelyet a Momentum részéről gyakran tapasztalunk – emelte ki a politikus, majd arra is emlékeztetett:

ha a Momentum érdekei úgy kívánják, a saját hazájuk érdekei ellen fordul akár egy határon túli kampány esetén, vagy éppen Brüsszelben.

Lapunk is beszámolt róla: a Momentum a párt Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést július 12-én, amelyben fotóval alátámasztva számolt be arról, hogy a saját üzeneteikkel ragasztották le a nemzeti konzultációt hirdető plakátot. A párt a koronavírus-járványban elhunytak számára, a járvány alatt tönkrement vállalkozásokra, valamint a magas inflációra vonatkozó feliratokkal ragasztotta le a nemzeti konzultációt hirdető felületeket, mivel szerintük a kormány nem a valós problémákról beszél. A nemzeti konzultáció kérdései többek között a minimálbér 200 ezer forintra emelésére, a családtámogatások, a munkát terhelő alacsony adók és a nyugdíjak alkotmányos védelmére, a hitelmoratórium meghosszabbítására és a koronavírus elleni védekezést segítő magyar oltóanyaggyártás elindítására vonatkoznak.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.