A nemzeti médiaszövetség tiltakozik az állampolgárok zaklatása ellen

Visszaél egy létező gyakorlattal az MSZP-hez köthető Ezalényeg.hu portál – jelenti ki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. A baloldali orgánum telefonon folytat közvélemény-kutatásnak álcázottan kampánybeszélgetéseket.

Magyar Nemzet
2021. 04. 18. 12:38
null
20200914 Szeged Telefonos ügyfélszolgálat illusztráció. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország Fotó: Frank Yvette
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az újságírószakmát járatja le, és gyanútlan állampolgárokat zaklat az Ezalényeg.hu portál” – jelenti ki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. Mint azt a Magyar Nemzet is megírta, az MSZP-hez köthető orgánum közvélemény-kutatásnak álcázva hív fel embereket, irányított kérdései azonban semmi mást nem szolgálnak, mint a baloldali kampányolást. Ráadásul a módszer nagyon erőszakos és manipulatív. Amint azt a lapunknak nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője elmondta, a kérdező már a kérdés feltevésében is erős állításokat fogalmaz meg, tehát ha akarnánk, sem tudnánk ellentmondani a kérdező álláspontjának.

A telefonon megkeresett azt hiszi, egy kutatásban segít, valójában egy erőszakos kampány áldozata
Fotó: Pixabay

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint „ezekkel a hangulatkeltő eszközökkel operáló, irányított válaszlehetőséggel a hírportál minden jel szerint az ellenzéki szavazók politikai véleménybuborékába kíván betörni, s abból a körből igyekszik egyrészt olvasókat toborozni, másrészt személyes adatokat gyűjteni”.

Mint írják, az eljárás erkölcstelen, zavarja és sérti az embereket, ráadásul rossz fényt vet a sajtónak és a médiának azokra a szakembereire, akik tisztában vannak a saját hivatásukra vonatkozó etikai és jogi szabályokkal.

Az egyik legemlékezetesebb akciója a portálnak is nehezen nevezhető álhírgyárnak az volt, amikor azzal álltak elő, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselő viszonyt folytattak – emlékeztet a 888.hu.

„Az Ezalényeg.hu a címben még kérdésként, a cikkben már állításként fogalmazza meg, hogy Koncz Zsófia képviselőtársam azért válik, mert velem van viszonya. Ugyanezt a »hírt« a másik baloldali propagandatermék, a Nyugati Fény tényként közli”

– írta a miniszter a Facebook-oldalán, aki büntetőfeljelentést tett és polgári pert indított a két baloldali propagandalap ellen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.