A Semmelweis hallgatói is segítik a felvidékiek tesztelését

A tapasztalt önkéntesek idehaza az országos reprezentatív és a mindennapi tesztelésből is kivették a részüket.

Forrás: Facebook, Twitter2020. 10. 31. 17:52
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hétvégén a Semmelweis Egyetem 154 diákja segíti a szlovákiai koronavírus-tesztelést. Merkely Béla, az egyetem rektora a közösségi oldalán ismertette, hogy az intézmény hatodéves orvostanhallgatói, ötödéves fogorvostan-hallgatói, rezidensei, valamint PhD-hallgatói és szakdolgozói indultak útnak Szlovákiába, ahol a felvidéki lakossági szűrését végzik el. Hozzátette, hogy az önkénteseknek már nem idegen a tesztelés menete, hiszen a H-uncover országos reprezentatív és a mindennapi tesztelésből is kivették már a részüket.

Merkely Béla hangsúlyozta:

„mérhetetlenül büszke vagyok, hogy kevesebb mint egy napon belül jelentkezett 154 csillogó szemű Semmelweis-polgár a szabadidejét feláldozva, s készen álltak az azonnali indulásra.”

Az orvosi egyetem hallgatói vasárnap este térnek majd haza.

A szlovák közszolgálati rádió és az internetes hírportálok jelentései szerint országszerte hosszú sorokban várakoznak az emberek a tesztelésre. Számos helyen akár két-három órás várakozásra is fel kell készülni.

Szlovákia egész területén 5314 tesztelőhelyet alakítottak ki, amelyek reggel héttől este tízig állnak vannak nyitva.

Az emberek önkéntesen vehetnek részt antigéngyorsteszten, s a mintavétel után mintegy fél órával már mindenki megtudja, hogy pozitív vagy negatív lett-e a tesztje. Az utóbbi eredményt produkáló személyekre a jövő héten már nem vonatkozik a kijárási tilalom. Az ország tesztelés kétnapos, és vasárnap este zárul.

Szlovákiában két héttel ezelőtt döntöttek a világon gyakorlatilag egyedülálló tesztelési program mellett, amihez ötven önkéntest kértek Magyarországról is. Ivan Korčok szlovák kül- és EU-ügyekért felelős miniszter a Twitteren mondott köszönetet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, amiért hazánk ötven helyett kétszáz embert biztosított az országos teszteléshez. A bejegyzésből kiderült, hogy

a magyarok Komáromban, Léván, Nyitrán és Tőketerebesen végzik majd a munkát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.