„A szegénység elleni legjobb politika a munkahelyteremtés”

Az Orbán-kormány munkahelyteremtésre, adócsökkentésre és a vállalkozások támogatására épülő politikájának köszönhető, hogy jelentősen csökkent a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya hazánkban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence hozzátette: a szegénység mellett a társadalmi egyenlőtlenség is mérséklődött.

Munkatársunktól
2021. 02. 20. 8:00
Rétvári Bence
Rétvári Bence a tankönyvellátó háózat munkáját méltatta Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A baloldal a társadalmi valósággal áll szemben, amit az uniós statisztikák is visszaigazolnak – nyilatkozta lapunknak Rétvári Bence, akit annak kapcsán kérdeztünk az ellenzék negatív kommunikációjáról, hogy – amint az a minisztérium csütörtöki közleményéből kiderült – az Eurostat kimutatásai szerint a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya egy évtized alatt 23,4 százalékról 8,7 százalékra csökkent Magyarországon. – Ez uniós szinten is számottevő eredmény: a lista aljáról, a hatodik legrosszabb helyről került Magyarország a kilencedik legjobb helyre az Európai Unió 27 tagállama közül – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára.

Fotó: Kurucz Árpád

– Nyilvánvaló, hogy az ellenzék úgy gondolja, minél rosszabb az embereknek, annál jobb nekik. Ezt a koronavírus-járvány kezelésénél is világossá tették: azért támadják folyamatosan a kínai és orosz vakcinákat, hogy bizonytalanságot keltsenek, ami miatt kevesebben oltatják be magukat, többen betegszenek meg. A rémhírek terjesztésétől politikai hasznot remélnek – fogalmazott a politikus, aki szerint senki sem vitathatja, hogy a magyar gazdaság 2010 óta folyamatosan egyre erősebb lett.

– Az Eurostat több olyan mutató alapján állapítja meg a nélkülözők számát, amelyek a háztartások mindennapi gazdálkodását veszik alapul – mondta az államtitktár, és hosszan sorolta az eredményeket: egy évtized alatt felére csökkent azok száma, akiknek nincs tartalékuk egy váratlan kiadásra, például egy mosógép kicserélésére. Mindeközben két és félmillióval nőtt azok száma, akik már megengedhetnek maguknak egy hét nyaralást. Rétvári Bence azt is elmondta, hogy tíz éve még minden negyedik embernek gondot jelentett a lakással kapcsolatos fizetési hátralék vagy a hiteltörlesztés, de most már ez csak minden tizedik embert érinti. – Ebben döntő szerepe volt a devizahiteles mentőcsomagoknak – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus, és azt is elmondta, hogy egy évtized alatt harmadára esett vissza azoknak a száma, akiknek gondot jelent a lakásuk kifűtése, ami a rezsicsökkentésnek is köszönhető.

Harmadára esett vissza azoknak a száma, akiknek gondot jelent a lakásuk kifűtése
Fotó: MTI

– Magyarországon kisebbek a jövedelmi különbségek is az EU-s átlagnál. Míg az unióban a társadalom legjobban és legrosszabbul kereső ötödének a jövedelme között közel ötszörös a különbség, addig nálunk ez csak 4,23-szoros – ismertetett Rétvári Bence egy másik beszédes statisztikát.

Az Emmi államtitkára szerint mindez annak köszönhető, hogy a Gyurcsány–Bajnai-kormányokkal szemben, amelyek minden problémára csak adóemelésekkel és elvonásokkal válaszoltak, az Orbán-kormány 2010 után más irányt választott. Olyan irányt, amelyet adó- és rezsicsökkentés, a munkahelyteremtés és a vállalkozások ösztönzése, a devizahitelesek mentőcsomagja és a csok jellemez. – A szegénység elleni legjobb politika a munkahelyteremtés. Ezért fontos, hogy az elmúlt években 800 ezer új munkahely jött létre. A munkahelyeket a járvány alatt is sikerült megvédeni, a foglalkoztatottság szintje 2020 decemberében ugyanúgy 4,5 millió fő volt, mint a járvány előtt, 2019 decemberében – hangsúlyozta Rétvári Bence, és azt is kifejtette, hogy a minimálbér közel két és félszeresére emelése nemcsak a kiskeresetűek jövedelmét növelte, de hozzájárult a többi fizetés emelkedéséhez is. – Az adócsökkentések szintén pénzt hagynak az embereknél – említett az államtitkár egy további fontos szempontot ahhoz, miért csökkent kimagasló mértékben a szegénység hazánkban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.