A szív- és érrendszeri betegségeket kutatják a Debreceni Egyetemen

A szív- és érrendszeri betegségek hatékonyabb kezelését, új gyógyszerek fejlesztését kutatják a Debreceni Egyetemen (DE) – hangzott el az Ironheart („Vasszív”) program csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Forrás: MTI2019. 11. 07. 16:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csernoch László tudományos rektorhelyettese hangsúlyozta: a modern társadalmakban a daganatok mellett a szív- és érrendszeri betegségek a vezető halálokok. A DE kardiovaszkuláris kutatásai nemzetközi szinten is jelentősek, ennek köszönhetően nyert az egyetem 1,2 milliárd forint európai uniós támogatást a szív- és érkutatási kiválóságközpont létrehozására, az Ironheart programra – tette hozzá. Az egyetemen 2016-ban elkezdett, 2020 végégig tartó programról szólva kiemelte: az alap- és a klinikai kutatások együtt olyan eredményeket hozhatnak, amelyek valódi áttörést jelenthetnek a kardiovaszkuláris betegségek kezelésében.

Balla György professzor, a program szakmai vezetője elmondta: a tizenegy kutatócsoportban a belgyógyászati, a gyermekgyógyászati, a laboratóriumi, a kardiológiai, a neurológiai, a farmakológiai és farmakoterápiai intézet, valamint a gyógyszerhatástani és a biofarmáciai tanszék több mint százharminc szakembere dolgozik. A kutatások célja egyebek mellett hatékonyabb diagnosztikai és laboratóriumi módszerek, gyógyító eljárások kidolgozása, új gyógyszerek fejlesztése.

Hozzátette: több kutatás is a vas szerepét vizsgálja az érfal és a szívizom betegségeiben. Kutatják a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek hatását, a hirtelen szívhalál célzott és hatékonyabb kezeléseinek lehetőségeit, és azt is, hogy miként lehet javítani a stroke-on átesett betegek életminőségén. Az Ironheart program részeként agyi vaszkuláris kutatással, a cukorbetegség és a ritmuszavarok hatékonyabb gyógyításának kérdéseivel is foglalkoznak – ismertette.

A kiválóságközpont eddigi eredményeiről csütörtökön konferencián számolnak be a kutatásban részt vevő fiatal debreceni tudósok.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.