A tömegközlekedés összeomlásától tart Miskolcon a Fidesz

A polgári oldal szerint a balliberálisok helyben szándékosan a kormány ellen hergelik az embereket.

2021. 04. 21. 13:06
null
A tömegközlekedési eszközökön sokszor egymást érik az emberek Forrás: Fidesz Miskolc
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miskolci baloldal 2019-ben egy stabilan működő, korszerű járműparkkal, országosan elismert szervezettséggel és menetrenddel rendelkező közösségi közlekedést örökölt – jelentette ki szerdán sajtótájékoztatón Soós Attila fideszes önkormányzati képviselő. Szavai szerint azóta a balliberálisok megrogyasztották a borsodi megyeszékhely országosan is példaértékű tömegközlekedését. A politikus elmondta, több hullámban egymást érik a 30-50 százalékos járatritkítások, így komplett városrészeknek már csak jelképes ellátás jut az óránként induló járatokkal.

– Oda jutott Miskolc, hogy busszal vagy villamossal már csak átszállással lehet munkába járni, ügyeket intézni, ami 2019-hez képest pluszórákba telik.

Ehhez a példátlan járatleépítéshez társult tavaly egy drasztikus jegy- és bérletáremelés, ezzel Miskolcon lett a legdrágább a tömegközlekedés az országban – emelte ki Soós Attila.

A tömegközlekedési eszközökön sokszor egymást érik az emberek a borsodi megyeszékhelyen
Fotó: Fidesz Miskolc

A kormánypárti politikus rámutatott arra, jelenleg a tömegközlekedtetést végző cégnél nincs irányítás, hanem csak egy drasztikus leépítési rohamot látunk, amit a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. pénzügyi helyzete nem indokol. – Különös tekintettel arra, hogy a járvány idejére csökkentek a vállalat pénzügyi terhei, és az MVK immár második éve nem fizeti az éves 600 millió forintos lízingdíjat az új buszokra.

Vagyis egyértelmű, hogy a közlekedés gondjai kizárólag abból származnak, hogy a miskolci baloldal forrásokat vont el a vállalat költségvetésből.

Azonban még ez a forráskivonás sem indokolja a jelenlegi brutális járatcsökkentést, amit egy egyelőre rejtélyes budapesti cég fizetett tanácsai alapján hajtott végre a vállalat. Úgy, hogy közben a több évtizedes miskolci tapasztalattal rendelkező Veke miskolci munkacsoportját kirúgták – hangsúlyozta Soós. Hozzátette: a szakmai botrányt alátámasztja az a közösségi médiában megjelent hír is, hogy még a vállalat MSZP-s felügyelőbizottsági tagja, Bartha György sem értett egyet a drasztikus leépítéssel, aki a mentegetőzés közben a főnökeire hivatkozott. A politikus kifejtette: egyértelmű tehát, hogy ezek a baloldali politikai főnökök azok, akik egy sötét játszma részeként kiadták a parancsot a miskolci tömegközlekedés kivéreztetésére, ami ha minden így megy tovább, a nyár végére be is következhet.

– A politikai parancsok pedig azt célozzák, hogy egy erős lakossági elégedetlenség álljon elő, és a kormányzatot lehessen hibáztatni ezen a konkrét ügyön keresztül. A jelenlegi háborús helyzetért kizárólag a miskolci baloldal a felelős – szögezte le Soós Attila.

A Fidesz követeli, hogy hagyják abba a miskolci emberek félrevezetését, ne hazudozzanak összevissza, ne hozzanak pártérdekek mentén döntéseket, és legfőképpen ne veszélyeztessék az emberi életeket a tömött járatok miatt. – Annál is inkább, mert Miskolc az egyetlen nagyváros, ahol a járványügyi szakértők szerint még mindig fokozódik a vírus jelenléte – hívta fel a figyelmet Soós.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.