A vakáció veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

Hétszázezer gyermek kezdi meg vakációját holnap, legtöbbjük már önállóan, a szülők felügyelete nélkül tölti a szabadidejét, a rendőrség éppen ezért néhány jó tanáccsal látta el őket és szüleiket a nyári időszakra.

2019. 06. 13. 15:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosi állatkertben tartott sajtótájékoztatót az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök délelőtt a zebrák kifutója előtt. – Nyáron van a legtöbb közúti baleset, ezért elengedhetetlen, hogy a szülők meggyőződjenek arról, a gyerekek tisztában vannak a közlekedés alapvető szabályaival – hívta fel a figyelmet Berzai Zsolt az Országos Bűnmegelőzési Bizottság főtitkára, kiemelve, hogy holnap 700 ezer gyermek kezdi meg a vakációját.

Mint fogalmazott, bár a legtöbben már önállóan közlekednek, kizárólag láthatósági mellényben és bukósisakban engedjék kerékpározni a kicsiket, az autóban pedig megfelelő méretű gyermekülést használjanak.

– Nem csak a közlekedés során lehetnek veszélyben szeretteink – kezdte Varga Balázs, az ORFK bűnmegelőzési osztályának munkatársa. Az alezredes szerint fontos, hogy a fiatalok belássák, nem lehetnek elég óvatosak.

– Ha egyedül vannak a lakásban, soha ne engedjenek be idegent, az utcán pedig ne álljanak szóba ismeretlennel. A szülők tanítsák meg gyermeküket a 112-es segélyhívó szám használatára, az ő telefonszámuk pedig mindig legyen meg a gyereknél – részletezte.

– A mai fiatalok már nem azok a fiatalok, akik hajdanán mi is voltunk, fontos, hogy ezt a szülők is belássák és tisztában legyenek az őket érintő veszélyekről. A mi munkánk, a prevenció, akkor tud igazán beivódni a gyerekek, kamaszok életébe, ha a szüleikkel is jó kapcsolatot ápolnak – mondta az alezredes.

Varga Balázs szerint nem árt az óvatosság a fesztiválokon sem. – Az értékesebb tárgyak ne legyenek látható helyen, ha bárki kábító hatású vagy illegális szert kínál, utasítsák el és értesítsék a biztonságiakat – tanácsolta a rendőr.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.