A vendéglátósok fizetik Szeged számláját

Nem reagál Szeged önkormányzata a vendéglátósok védelmében benyújtott képviselői javaslatra: annak, aki ilyen vállalkozást tart fent a városban, egyre többet kell adóznia.

Kerékgyártó György
2020. 10. 19. 17:03
null
A vádhatóság szerint negyvenmillió forintos kár érte a várost Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rájár a rúd arra, aki Szegeden a vendéglátásból szeretné megszerezni a kenyerét. Januárban az önkormányzat elé került, majd a közgyűlés el is fogadta a vendéglátósok közterület-használati díjának emelését. Amint azt a Szeged Ma portál megírta, a városvezetés lépcsőzetes emelésben gondolkodik, a díj 2024-re sokszorosa lesz a jelenleginek.

Tavasszal a járványügyi helyzet lehetetlenítette el a kávézók, éttermek tavaszi–nyári szezonjának a kezdetét, majd a tulajdonosoknak, akik alig várták, hogy a teraszokat megnyithassák végre, májusban azzal kellett szembesülniük, hogy húzódik a teraszengedélyek kiadása.

Szeptemberben Botka László baloldali polgármester és csapata az építményadóról szóló önkormányzati rendelet módosításával azoknak a vendéglátó-létesítményeknek a megadóztatását is felvetették, amelyek a strandfürdő környékén üzemelnek, és amelyeknek eddig nem kellett ilyen adót fizetniük. Az 1800 Ft/nm használati díj beszedéséből a városvezetés 46 millió forint bevételt remél.

A nyüzsgő dél-alföldi városban egyre nehezebb vállalkozni
Fotó: archív/MTI

– Meglehetősen visszás, hogy Botka László polgármester éppen a vendéglátósok megadóztatásával próbál forráshoz jutni – mondta lapunknak Korponyai Ernő fideszes önkormányzati képviselő. – Ezeket a vállalkozásokat amúgy is megtépázta a pandémiás helyzet, az adóztatás még nehezebb helyzetbe hozza őket. Ráadásul megdöbbentő, hogy miközben újabb adóbevételekre van szükség, nyáron bőven tellett egy nagyszabású rendezvény finanszírozására.

Korponyai a közgyűlés szeptember 25-i ülésén módosító indítványban javasolta, hogy az önkormányzat, tekintettel a rendkívüli helyzetre, legalább december 31-ig hosszabbítsa meg ezeknek a vállalkozásoknak az adómentességét.

– A módosítómban volt egy formai hiba, ami miatt nem volt befogadható – árulta el –, de abban reménykedtem, hogy valami párbeszéd elindul, a hibát ki lehet igazítani, és a vendéglátósok megkaphatják ezt a támogatást az év végéig. Ám eltelt egy hónap, és semmi jele a jó szándéknak.

Az ügyben megkerestünk több érintett tulajdonost is, akik először vállalták a nyilatkozatot, de később visszaléptek tőle.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.