Áder János: 2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon

Az energetikai célú szénégetés megszüntetésének feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását – jelentette ki a köztársasági elnök

Forrás: MTI2019. 09. 17. 15:05
null
Fotó: Illyés Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindezek következtében az áramtermelésből származó szén-dioxid-kibocsátás drasztikusan csökken Magyarországon – tette hozzá Áder János.

Elmondta: az új energiatermelő technológiák, kapacitások megteremtése mellett legalább ilyen fontos az épületek energiahatékonyságának növelése, a geotermikus energia nagyobb mértékű hasznosítása, a közlekedés, benne a tömegközlekedés elektronizálása, vagy gázüzemű, illetve hibrid meghajtásra való átállítása.

Hasonlóan fontosnak nevezte az energiaintenzív ipari ágazatok – cement-, üveg- és gumiipar – technológiai váltását, a mezőgazdaság metánkibocsátásának drasztikus csökkentését és az erdősítést.

A klímaváltozás kapcsán az államfő emlékeztetett a Bahamákat sújtó hurrikánra, amely óránként közel 300 kilométeres széllel járt és 3000 halálos áldozatot követelt, valamint felidézte a két ével ezelőtt Houstonban történteket, amikor két nap alatt nagyjából 50 balatonnyi eső hullott az amerikai városra és környékére.

Ilyen viharoknak semmiféle infrastruktúra nem tud ellenállni – szögezte le. Áder János szólt a minden korábbiaknál nagyobb erdőtüzekről az Amazonas-medencében és Szibériában, amelyek hatalmas szén-dioxid-kibocsátással jártak, az extrém szárazságra pedig az indiai Csennai városát hozta fel példaként, ahol az idei évben teljesen kifogyott a víz a tározókból és a csapokból.

Napjainkra a tudományban már majdnem százszázalékos konszenzus alakult ki, hogy a klímaváltozásért elsősorban az emberi tevékenység a felelős – mondta a köztársasági elnök.

A drasztikus változásokra jellemző, hogy 1980 és 1990 között maximum 50 milliárd dollárt ér el évente a természeti katasztrófák okozta károk nagysága, az elmúlt tíz évben azonban nem volt olyan esztendő, amikor ez az összeg kevesebb lett volna 100 milliárd dollárnál – mondta Áder János.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.