Álcivilek nem részesülhetnek a forrásokból

Az úgynevezett kollégiumi pályázatok mellett a kisebb vidéki szervezeteket segítő program is indul.

Forrás: Hír TV2019. 02. 08. 22:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha egy civil szervezet az előírások szerint nem hozza nyilvánosságra külföldi forrásait, akkor a kormányzat az ügyészségnek jelzi a törvénysértés tényét – mondta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Szalay-Bobroviczky Vince a Hír TV Péntek 9 című műsorában arról is beszélt, hogy akik civil köntösben politikai tevékenységet fejtenek ki a magyar állam és a magyar jogrend ellen, azok nem részesülhetnek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati forrásaiból. Az úgynevezett kollégiumi pályázatok mellett a kisebb vidéki szervezeteket segítő program is indul.

„Kettőszázezer forint az amit így ki tudunk egy civil szervezetnek fizetni. Kizárólag helyi, regionális szervezet lehet és nem lehet a bevétele több mint ötmillió forint. Ezzel a jogalkotó azt próbálta elérni, hogy olyan álcivilek, akik azért nagyobb összegeket mozgatnak, ne tudjanak ehhez hozzáférni, kis civilszervezetek, akik akarnak egy falunapot szervezni, egy kolbásztöltő rendezvényt vagy bármilyen kulturális eseményt, azt ebből meg tudják csinálni” – fogalmazott Szalay-Bobroviczky Vince.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.