Állami Számvevőszék: Hatékonyak és szabályszerűek voltak a tavalyi ellenőrzések

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2018-ban is nagy hatékonysággal és eredményesen látta el a közpénzek és a közvagyon ellenőrzésével kapcsolatos feladatait – jelentette ki a szervezet elnöke szerdán az Országgyűlésben az ÁSZ tavalyi tevékenységéről szóló beszámoló vitáját megnyitó felszólalásában.

Forrás: MTI2019. 11. 06. 12:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Domokos László a kórházak gazdálkodását értékelve azt mondta, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséhez, illetve az ellátás minőségének javításához szabályszerűen, elszámoltathatóan és célszerűen gazdálkodó kórházakra, illetve szakellátó intézményekre van szükség. Hozzátette: nem pénzkérdés az eredményes és korrupciómentes gazdálkodást biztosító belső szabályozások kialakítása és működtetése.

Az ÁSZ-elnök alapvető közérdeknek nevezte a pártok szabályszerű gazdálkodását is. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az ÁSZ nem hatóság, bírságot nem szabhat ki, csak megállapítja a tiltott pártfinanszírozás értékét.

Domokos László beszélt arról is, hogy Magyarország gyakorlatilag elérte Ausztria szintjét azzal, hogy a kivetett általános forgalmi adó (áfa) és a költségvetésbe valóban beérkező áfa közötti különbség, azaz az áfarés a 2013-as 23 százalékról 2018-ra 9 százalékra csökkent.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.