Áltábornokokat adott rendőrkézre az NVSZ

2019. 07. 03. 8:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áltábornokot fogtak el a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, majd büntetőeljárást indítottak ellene. Az 53 éves, budapesti Nezdei Csaba (képünkön) az Alkotmányvédelmi Hivatal dandártábornokának, a Világbank alelnökének és jogásznak adta ki magát.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a férfi egy Pest megyei település polgármestere megbízásából pályázatok és egyéb hivatalos ügyek intézésében járt el, illetve nemlétező jogi doktori címet használva írt beadványokat magánszemélyeknek gyermekelhelyezési ügyben és büntetőeljárásban. Tevékenységeiért több alkalommal kért pénzt, az átvett összeg nagyságát a további nyomozás keretében tisztázzák.

Nezdei a bizonyítékok szerint Domony község polgármesterének hivatalos fejléces irataiban avatkozott be az ügymenetbe, hol mint a „Világbank Alelnöke”, hol mint az „Alkotmányvédelmi Hivatal HM” képviselője. A férfinak öt (!) Facebook-profilja is van, az egyiken az USA budapesti nagykövetségének rendőrtisztjeként szerepel („Police officer, US Embassy Budapest”). A férfit zugírászat elkövetésének gyanújával a Pest megyei nyomozók május 30-án hallgatták ki, amikor a gyanúsított beismerő vallomást tett.

Ugyancsak az NVSZ feljelentése alapján indított idén februárban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást a 43 éves mezőfalvai Hoffmann Achilles ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint Hoffmann rendőr altábornagynak adta ki magát, és azt állította, hogy magas szintű kapcsolatain keresztül nagy értékű üzleti projektek elnyerésében tud segíteni.

A pályázatokkal kapcsolatos ügyintézésért, sikerdíj-előlegként és más jogcímeken 2017-ben és 2018-ban összesen mintegy 600 millió forintot vett át – sértettenként nyolcmillió és 400 millió forint közötti értékben –, ténylegesen azonban semmilyen tevékenységet nem végzett. A nyomozók lefoglaltak többek között egy luxusautót, zár alá vettek egy ingatlant. Hoffmann Achilles a korábbi bűncselekménye miatt elrendelt reintegrációs őrizetből megszökött, ellene a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság adott ki elfogatóparancsot május 21-én. A férfit jelenleg is körözik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.