Az azbeszt és a BKV pályázati késlekedése milliárdokba kerülhet

Nyolcmilliárd forint többletkövetelés lehet reális a 3-as metró felújításával kapcsolatos kisebb csúszások miatt, szemben a kivitelezéssel megbízott Swietelsky Vasúttechnika Kft. által kért 18 milliárddal. A szerződő BKV abban hibázhatott, hogy a tenderek túlárazottság miatti érvénytelenítése után késlekedtek az újabb pályázatok kiírásával.

2020. 07. 16. 17:41
null
A 3-as metró felújításának csúszása ellenére 2022 végén a teljes vonalon járhatnak majd a vonatok Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erősen túlzó az a napokban megjelent sajtóhír, amely szerint mintegy hároméves csúszásban van a 3-as metróvonal felújítása. A beruházásra rálátó forrásaink szerint az állítás azért is képtelenség, mert 2022 végén, vagyis az eredeti tervekben szereplő határidő lejártakor nagy valószínűséggel járni fognak a vonatok a teljes vonalon. – Ennyi idő csak úgy jön ki, ha beleszámoljuk a szerződések megkötése előtt az Európai Unióval folytatott hosszadalmas adminisztrációs és elszámolási folyamatot. Egyébként a munkálatok csak akkor álltak le néhány hónapra, amikor a 3-as metróvonal déli szakaszán azbesztet találtak a burkolat mögött. Erre nem lehetett számítani, mivel egykor szabálytalan módon építették be a mérgező anyagot. Mivel az alagút és az állomások rekonstrukciója együtt végezhető, az egyik leállása miatt az egész beruházásnak szünetelnie kell – közölte a szakember. Egyébként az alagút felújítását az osztrák Swietelsky Vasúttechnika Kft. végzi, az állomásokét pedig a testvércégük, a Swietelsky Építő Kft., utóbbi tavaly szerződött a BKV-val.

Szavai szerint a BKV szerződő félként abban hibázott, hogy nem kezdték el hamarabb újabb pályázatok kiírását, miután Tarlós István főpolgármester 2017-ben a bírálóbizottság ajánlásával összhangban visszadobta az első tendereket, túlárazottság miatt. A 3-as vonal középső szakaszára kötött, érvényben lévő szerződés ugyanis jövő héten jár le, így a baloldali vezetésű fővárosi önkormányzat lépéskényszerben van. Informátorunk úgy vélte, az alagút felújítását végző Swietelskynek lehet többletkövetelése, de ez reálisan nem haladhatja meg a nyolcmilliárd forintot. – A vállalat által kért 18 milliárd azonban nevetséges. Valószínűleg a megrendeléseiknek a pandémia miatti leszűkülését, valamint a központi költségeik növekedését akarják kompenzálni ezzel a hasraütés-szerűen bemondott összeggel – fogalmazott forrásunk.

A 3-as metró felújításának csúszása ellenére 2022 végén a teljes vonalon járhatnak majd a vonatok
Fotó: Mirkó István

Tüttő Kata, szocialista főpolgármester-helyettes a napokban közzétett Facebook-bejegyzésében panaszkodott a Swietelsky követelése miatt. Ezzel kapcsolatban Wintermantel Zsolt, a BKK igazgatóságának fideszes tagja a Magyar Nemzetnek arról beszélt: támogatják a fővárosi önkormányzat baloldali vezetését a multicégek túlzó követeléseinek a letörésében. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy Karácsony Gergely főpolgármestert és helyetteseit hitelteleníti, ha a közösségi médiában üzengetnek üzleti tárgyalásokkal kapcsolatban.

Hozzátette: múlt év októberéig a 3-as metró felújításával kapcsolatban csak az előrehaladásról és a munkálatok ütemszerű végzéséről hallottak a budapestiek, Tarlós István főpolgármestersége alatt minden rendben volt a beruházás körül. Lapunk egyébként úgy tudja, hogy a BKV-tól egymás után távoznak a magasan képzett szakemberek, például a főmérnökök, ezért is vált nehezebbé a szerződéskötés. A fővárosnak egyébként nincs önrésze a beruházásban, mivel a 3-as metróvonal összes rekonstrukciós projektjére fordítható több mint 230 milliárd forint 154 milliárd forint európai uniós támogatásból és nyolcvanmilliárd forint kormányzati részvállalásból áll össze.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.