Az egyetemfoglalók elutasítják az SZFE épületek kiürítését

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói elutasítják az épületek kiürítésére irányuló rendelkezést, és a tanév rendjének módosítását sem fogadják el – hangzott el a hallgatók péntek esti budapesti sajtótájékoztatóján.

Forrás: MTI2020. 10. 16. 21:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hallgatók név nélkül nyilatkozó képviselője azt mondta, hogy az őszi szünetet a tanév eredeti rendje szerint, október 22. és 28. között tartják meg. Mint fogalmazott, a tanév rendjének módosítását előíró kinevezett rektorhelyettes törvénybe ütközően nyerte el megbízatását, ezért az általa kiadott utasítás sem tekinthető jogszerűnek.

Ebben a kérdésben jogi úton fognak fellépni – tette hozzá.

A hallgatók szerint Szarka Gábor újonnan kinevezett kancellár az épületek kiürítésére vonatkozó rendelkezését semmilyen indokkal nem támasztotta alá, nincs nyoma annak, hogy a döntés járványügyi szakértő bevonásával született volna.

Úgy vélik, hogy ez az intézkedés a hallgatói véleménynyilvánítás elhallgattatására irányuló, politikai szándékot deklarál.

A hallgatók szerint a kancellár visszaélésszerűen gyakorolja a hatásköröket: a fizetések jogellenes visszatartásával fenyegetett és az internetelérés szüneteltetéséről is döntött.

Most pedig lakhatásuktól akarja megfosztani a kollégistákat – hangsúlyozta a hallgatók képviselője, hozzátéve, hogy a kollégium lakói birtokvédelemért folyamodtak a helyi jegyzőhöz.

Elmondta, hogy a hallgatók termenként őrzik a Vas utcai és a Szentkirály utcai épületet, és fenntartják a blokádot, amíg az egyetemi autonómiát nem garantálják számukra.

Az intézmény épületeinek kiürítésére vonatkozó rendelkezést a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói közleményben utasították vissza pénteken.

Azt írták, hogy az egyetem fenntartója, a kancellár és a megbízott rektorhelyettes „átlátszó módon” egy világjárványt használ ürügyként arra, hogy a tiltakozó hallgatókat az egyetemfoglalás feladására kényszerítse.

Az SZFE oktatói szerint az új vezetés – amely korábban azzal vádolta meg a tiltakozókat, hogy ellehetetlenítik az oktatást – az őszi szünetet kiterjesztve, példátlan módon, teljes egészében betiltotta az oktatást.

Az épületek 18 órakor kezdődött kiürítéséről Szurdi Panni, az SZFE HÖK szóvivője az ATV-ben azt mondta, hogy az üzemeltetés munkatársai megpróbálták kiüríteni a termeket, amelyeket a diákok nem voltak hajlandók elhagyni.

Ezt tudomásul vették, jegyzőkönyvet vettek fel róla, és semmilyen atrocitás nem történt – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.