Az esztelen spórolás további tragédiákhoz vezethet az idősotthonban

160 betegre jut egy nővér, az idős betegeket alig fürdetik, még a mosással is spórolnak, ritkán érkezik szennyes a mosodába – tudta meg a Ripost az otthonban dolgozóktól. Kitálaltak az ápolók, ma is borzalmas körülmények vannak a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban, a koronavírus-járvány gócpontjában.

Forrás: Ripost.hu2020. 05. 20. 10:18
null
A fővárosi intézmény félretájékoztatta a később elhunyt ápolt hozzátartozóját Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ripost információi szerint az otthonban semmi nem változott a járvány kitörése óta: sikerült beszélniük olyan ápolókkal, akik tudják, mi zajlik a falak mögött.

Bántja a lelkiismeret az ott dolgozókat

Az ott dolgozók lelkiismeretét is bántja, hogy nincs semmiféle változás. A korábbi vezetés a helyén van, a céljuk nyilvánvalóan nem más, mint az esztelen spórolás.

Elképesztő állapotok voltak, amikor ott dolgoztam, és biztos forrásból tudom, hogy ez mostanra se változott – mondta el a Ripost-nak egy korábban ott dolgozó ápoló.

Ma már 160 betegre jut egyetlen nővér

Év elejére szinte mindenki felmondott, most már néha két emeletre jut egyetlen nővér, akinek 160 lakót kellene ellátnia! Nemrég visszahívtak egy kolléganőt nyugdíjból, annyira nincs ember. Tudom, hogy ma sincs saját orvosa az intézménynek. A 44 idős elhunyt azok közül került ki, akik nem voltak képesek az önellátásra, és a megfelelő gondozás hiánya igenis hozzájárult a tragédiájukhoz. Az a szörnyű, hogy ebben semmi nem változott! – tette hozzá az elkeseredett ápoló.

Alig jön szennyes a mosodára, nem fürdetik a betegeket

Egy másik, a neve elhallgatását kérő, jelenleg is ott dolgozó asszony állítja, hogy továbbra is komoly gondok vannak a higiéniával.

Alig érkezik szennyes a mosodára, aminek az az oka, hogy csak ritkán fürdetik a betegeket, és csak végső esetben húzzák át az ágyukat – mondta elkeseredetten.

Egy szintén korábban ott dolgozó nővér azt mondja: mielőtt ő távozott, többször szóvá tették a hiányosságokat, de semmi nem változott. Többen elmondták a Ripostnak, hogy azért hagyták ott az intézményt, mert a dolgozókkal sem megfelelően bántak egyes vezetők.

Mindannyian biztosak abban, hogy nem véletlenül lett a járvány gócpontja a Pesti úti Idősek Otthona. A fővárosi fenntartású idősotthonokban 68-an hunytak el, több mint 400 gondozott és 62 dolgozó pedig megfertőződött.

Kiszáradással vitték kórházba a betegeket

A gyászoló hozzátartozók beszámolói szerint a Pesti úti otthonban borzalmas volt a higiénia, és az intézményben egyetlen egy alkalommal sem tudtak orvossal beszélni. Az édesanyjukat, férjüket gyászoló hozzátartozók szerint az ápolók helyett nekik maguknak kellett napi rendszerességgel gondozniuk a betegeket. Aztán a járvány miatt bevezetett látogatási tilalom után sorra súlyos kiszáradással, felfekvéssel vitték kórházba az idős embereket. Nyilvánvalóan azért mert innen kezdve alig törődtek velük.

Karácsony ma is hárít, és már hetven napja nem megy el az otthonba…

Karácsony Gergely azóta sem tájékozódik személyesen: már 70 napja van veszélyhelyzet, de mégsem látogat el az otthonba, a felelősséget pedig elhárítja. Pedig az ott dolgozók szívesen a szemébe mondanák mi is az igazság.

Amikor a Ripost hivatalos választ kért, hogy Karácsony miért nem hajlandó elmenni a Pesti útra, a főpolgármesteri hivatal cinikusan közölte, nem mehet, mert látogatási tilalom van...

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.