Az önkéntes tartalékos rendszer erősítésében számít Békés megyére Benkő Tibor

A tárcavezető hangsúlyozta, szeretnék bemutatni a fiataloknak, hogy mit jelent a haza, a haza iránti hűség, a lojalitás, a bajtársiasság, azt, hogy ezen alapértékek nélkül nem létezik a társadalom.

Forrás: MTI2019. 10. 31. 17:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb katonai szervezetet Békés megyében nem terveznek létrehozni, de az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztésében, a hazafias honvédelmi nevelés erősítésében számítanak a térségre – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Békéscsabán, sajtótájékoztatón.

Benkő Tibor, miután a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot ismertette a Békés Megyei Kormányhivatalban tartott előadásában, kifejtette, a katonautánpótlásban számítanak a megyére, ugyanis számos oktatási intézmény és szakképzési centrum van itt, ahol a hazafias honvédelmi nevelést népszerűsíteni lehet.

Közölte, céljuk, hogy minden járásban legalább egy századnyi, minden megyében pedig egy ezrednyi önkéntes tartalékos egység alakuljon meg.

Hangsúlyozta, szeretnék bemutatni a fiataloknak, hogy mit jelent a haza, a haza iránti hűség, a lojalitás, a bajtársiasság, azt, hogy ezen alapértékek nélkül nem létezik a társadalom; ezért is megy el a megyék mellett több egyetemre ismertetni a programot.

A Zrínyi 2026 nemcsak komplex haderőfejlesztési program, nemcsak a technika fejlesztéséről szól, hanem a katonáról, azaz az emberről és a társadalomról is – húzta alá.

Benkő Tibor az MTI kérdésére válaszolva kifejtette, a megyében, Gyulán épít az Airbus egy helikopteralkatrész-gyártó üzemet, a honvédség pedig nemrég több Airbus-helikopter és csapatszállító beszerzéséről döntött, novemberben ezek közül négy H125M típusú könnyű helikopter várhatóan meg is érkezik Szolnokra.

A tárcavezető a napokban nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánított gyulai Airbus-üzemről úgy fogalmazott: a csütörtöki nap után úgy érzi, itt másra is lesz lehetőség.

Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott elmondta, a kiemeltté nyilvánított Airbus-beruházás koordinálásáért személyesen ő felel, ez a biztosíték arra, hogy az eljárások gyorsak, hatékonyak lesznek.

Benkő Tibor utalt arra, hogy szívesen venné, ha a békési vezetők kezdeményeznék egy honvédelmi középiskola és kollégium felállítását és működtetését, amely a megyei katonai képzés lehetőségének alapját adná. Takács Árpád erre úgy reagált: nem zárkózik el ettől.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.