Az orvosi egyetemek kiemelt támogatást kapnak a veszélyhelyzet kezeléséhez

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium saját forrásaiból is hozzájárul az orvos- és egészségtudományi egyetemek egészségügyi kiadásainak fedezéséhez – hangsúlyozta Palkovics László a négy felsőoktatási intézmény vezetőivel folytatott videokonferencián csütörtökön, Budapesten.

Forrás: MTI2020. 04. 02. 19:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiadott közlemény szerint a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatok áttekintését szolgáló egyeztetésen a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem rektorai, kancellárjai és kórházparancsnokai vettek részt.

A négy felsőoktatási intézmény vezetői közös kérésként fogalmazták meg a finanszírozási és adminisztrációs terhek csökkentésének igényét, amelyben az innovációs és technológiai miniszter támogatást ígért nekik.

Magyarország felsőoktatási rendszerének világszerte elismert, meghatározó elemei az orvos- és egészségtudományi egyetemek. A szakmai utánpótlás biztosításán túl fontos szereplői a nemzetközi szinten is kiemelkedő hazai egészségipari kutatás-fejlesztésnek és innovációnak. Az általuk működtetett klinikák a magyar egészségügyi ellátórendszer egyes szakmai területeken egyedüli szereplői, a fekvőbeteg szakellátás negyedéről gondoskodnak.

Az orvosi egyetemeknek tehát a felsőoktatásban elrendelt intézménylátogatási tilalom mellett úgy kell gondoskodniuk a képzések folytonosságáról, hogy közben a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezés első vonalában is küzdenek – olvasható az ITM közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.