Az ügyészek egészsége, a szervezet működése és a munkahelyek megőrzése a legfontosabb

Polt Péter legfőbb ügyész videóüzenetben fordult az ügyészi szervezet munkatársaihoz a koronavírus-járvány kapcsán március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet alapján meghozott intézkedések ismertetése, valamint a további feladatok meghatározása céljából.

2020. 04. 01. 19:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékeztetett rá, hogy a járvány a veszélyhelyzet kihirdetése óta világjárvánnyá szélesedett. Magyarországon számos egészségügyi, gazdasági és egyéb intézkedések léptek életbe és hétfőn a parlament is kétharmados többséggel egy felhatalmazási törvényt fogadott el. Mindez Magyarország ügyészsége számára soha nem látott kihívásokat jelent. E kihívások kezelésére három alapvető célkitűzés elérése szükséges. Az első a munkavállalók egészségének maximális biztosítása, a második az ügyészség működésének fenntartása, a harmadik pedig a munkahelyek megőrzése.

- Most jött el az ideje annak, hogy az írásbeli érintkezésen túl néhány szóval ismertessem mindenkivel azt, hogy mit tettünk eddig e célkitűzések elérése érdekében és milyen terveink vannak a továbbiaknak – fogalmazott a legfőbb ügyész, aki hozzátette: az kétségtelen tény, hogy a rendkívüli járványhelyzetben az igazságszolgáltatásban eddig is kulcsszereplő ügyészség munkája felértékelődött.

- Minden egészségügyi és gazdasági intézkedés csak akkor tudja elérni a célját, ha szilárd a jogrend, a jogszabályokat betartják, a közbiztonság megmarad. Ezért legyen tudatában mindenki annak, hogy az ügyészség munkája minden eddiginél fontosabb, és kérem, hogy mindenki ennek szellemében tevékenykedjen. A három, az előbb meghatározott célkitűzés megvalósítása érdekében számos intézkedést hoztunk, és ilyenek hozatala a jövőben is várható – folytatta Polt Péter.

- Az eddig meghozott intézkedések közül szeretnék néhány megemlíteni. Ilyen a távmunka feltételeinek megteremtése, ennek keretében új informatikai eszközök beszerzése, amelynek célja összesen 1301 munkaállomás kialakítása és több száz fő biztonságos online munkavégzése. A távmunka keretében biztosítjuk az elektronikus levelezés elérését, a jogtár, a céginformációs szolgálat igénybevételét. Igen sok mobil adathordozót szereztünk be és továbbiak beszerzése is folyamatban van. Táv meghallgatásra alkalmas végpontokat alakítunk ki. A szükségszerűen bent dolgozók számára egészségügyi maszkokat szereztünk be, az első ezer darab kiosztása már megtörtént, további ezer darab most érkezett be, ezek kiosztása folyamatban van, beszereztünk kesztyűket, fertőtlenítő kendőket, egyéb fertőtlenítő szereket.

Szólt továbbá arról, hogy már március 12-től elrendelték a 60 év feletti és a krónikus betegségben szenvedő, valamint a várandós munkatársak elsősorban otthon dolgozási lehetőségének a megteremtését, másodsorban a rendelkezésre állásnak megteremtését, vagy pedig a szabadságának kiadását.

Jelenleg a három lehetőség valamelyike alapján több mint 1200 munkavállaló van otthon, illetve távol hivatali munkahelyétől.

- Célunk az, hogy az otthon dolgozás lehetőségét kiszélesítsük, ezért március 23-tól valamennyi vezető számára előírtuk, hogy mérlegelés után saját szervezetén belül minél inkább növelje az otthon dolgozók számát, ha ez nem lehetséges, akkor a rendelkezésre állók, illetve szabadságoltak számát. Elrendeltük továbbá a személyes ügyfélfogadás szüneteltetését, az ügyek elektronikus referálását és revízióját mindenütt, ahol ez lehetséges – ismertette a legfőbb ügyész.

Elmondta azt is, március 12-én megalakult a Legfőbb Ügyészségen a védelmi munkacsoport, ami folyamatosan elemzi a helyzetet, teszi meg a szükséges intézkedéseket, készíti a védelmi és az operatív terveket. Ezt az országos vezetői értekezlet is feldolgozza. 2020. március 18-tól heti rendszerességgel országos vezetői értekezleteket tartanak videokonferencia útján és meghatározzuk az új feladatokat, azok ellátását, az ehhez szükséges feltételek megteremtését.

- Tisztelt kollégák! Én emlékszem rá, hogy 40 évvel ezelőtt, amikor először beléptem az ügyészségre, akkor az egyik motiváció az volt, hogy ez nem pusztán egy szakmai műhely, hanem egy olyan közösség, amely segíti a benne dolgozókat, az ott tevékenykedőket. Ez sokszorosan igazolódott az elmúlt időszakban, és úgy gondolom, erre a minden eddiginél nagyobb szükség van. Kérek mindenkit arra, hogy vigyázzon ezért magára, vigyázzon a családjára, de vigyázzon a munkatársára is, és dolgozzon úgy az ügyészségi szervezetben, hogy legyen tudatában annak, milyen fontos posztot tölt be ebben a rendkívüli helyzetben. Kívánok mindenkinek nagyon jó egészséget, jó munkát! A viszontlátásra az ilyen jellegű személyes találkozóig! – fejezte be végül az ügyészi szervezet munkatársainak szóló videoüzenetét Polt Péter, legfőbb ügyész.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.