Bajnai nagyon tiszteli Soros Györgyöt

Egy róla szóló kötet bemutatójának keretében beszélt Soros Györgyről Bajnai Gordon, aki elmondta, bár a milliárdos megtámadta az OTP részvényeit, de nagyon tiszteli őt.

Forrás: Hvg.hu2019. 04. 12. 20:17
null
Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP-SZDSZ kormányok utolsó időszakában miniszterelnöklő Bajnai Gordonról jelent egy kötet, aminek bemutatójára ő maga is hivatalos volt. A beszélgetés keretében több témát is érintettek, Bajnai elmondta például, hogy nem érzi személyes kudarcának, hogy később a Fidesz kétharmaddal nyert.

A jelen közállapotok okán is szóba került Soros György, hiszen Bajnai miniszer volt akkor, amikor milliárdos egyik alapja shortolni kezdte az OTP részvényeit. “Az ilyen alapok a sebezhető országokra mennek rá – indokolta Bajnai – a leggyengébb gazellát nézik ki.” De én nagyon tisztelem Soros Györgyöt. Ugyanis – magyarázta – saját eszével és tehetségével lett sikeres pénzügyi szereplő, vagyonát pedig társadalmi célokra is fordította – tudósított a Hvg.hu.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.