Bencsik András: Nem akartam politikai újságíró lenni

35 éve tulajdonosa a Demokrata című hetilapnak, valamint annak főszerkesztője is, de nevéhez kötődik a Békemenet szervezése is. Mint sok más újságíró a pályán, Bencsik András sem újságírónak tanult eredetileg. Diákévei alatt inkább a műszaki dolgok érdekelték. Az ECHO TV Őszintén című műsorában arról beszélgetett Turda Adriennel, miért jelentett fordulatot a karrierjében az 1990-es taxisblokád és vált belőle politikai újságíró.

Forrás: ECHO TV2019. 02. 18. 16:05
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Diákévei alatt inkább a műszaki dolgok érdekelték, azonban korán rájött arra, hogy a magyar ipar eléggé lemaradott még az iskolában tanultakkal szemben is, ezért otthagyta a fénytant.

A magyar iparban szerzett nem túl biztató tapasztalatok után, András bevonult a seregbe, ami után egy katonai lapot kezdett szerkeszteni, pontosabban tervezni – és talán ez határozta meg a további pályafutását – emlékszik vissza.

Talán ez az élmény hajtja ma is Bencsik Andrást, aki már nem tudná elképzelni másképp az életét, bár nem így képzelte el a mai világot – na meg a szakmát – 40 évvel ezelőtt.

Az újságírónak nem áll rendelkezésére mindenkivel, így minden politikussal órákon át beszélni, faggatni őket, – mondja András, de a tényeket mégis kell közölni az emberekkel, amit sokszor nem egyszerű.

Egyet tehetünk, hogy nagyon tisztességesen bevalljuk, hogy mi milyen értékrendet képviselünk, vallunk és ennek szellemében közvetítjük, amit gondolunk

- mondta.

Bencsik András visszaemlékezett arra is, fiatal, huszonéves korában Csukás Istvánhoz hasonló író szeretett volna lenni, mesejátékokat akart írni. Igyekezett távol maradni a politikától, mert az egész nem érdekelte.

Később a Pesti Hírlaphoz került, a taxisblokád pedig választás elé állította őt. Hiszen, közvetlenül a rendszerváltozás után 1990-ben megemelték az üzemanyagok árát 25 forinttal, ami után a taxisok az egész országot gyakorlatilag megbénították.

Az ösztönös igazságérzetünk arra az oldalra lökött bennünket, amit ma úgy nevezünk, hogy jobboldali. Onnantól kezdve elkezdődött a médiaháború és mire észbe kaptam politikai újságíró lett belőlem – emlékezett vissza Bencsik András.

A teljes adás IDE KATTINTVA tekinthető meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.