Bérgyilkosok végezhettek az egykori focistával

Több gyanúsítottat is elfogott a rendőrség a 2009-ben eltűnt volt MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre meggyilkolása ügyében. A rendőrök szerint a most őrizetbe vett férfiak közül ketten bérgyilkosként a bűncselekmény végrehajtásában és a holttest elrejtésében vettek részt. A harmadik elfogott férfi szervezte meg a két végrehajtóval az emberölés részleteit, ő felbujtóként szerepelhetett a gyilkosságban.

Végh Attila
2021. 05. 13. 6:37
KRNNI
Az egyik gyanúsítottat a Liszt Ferenc repülőtéren fogta el a TEK Forrás: TEK
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2009-ben eltűnt egykori MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre meggyilkolása ügyében a rendőrség újabb gyanúsítottakat fogott el. A 49 éves Sz. Lajos és az 51 éves felbujtó, H. László ellen állig felfegyverkezett kommandósok mentek május 11-én kora hajnalban, számítva arra is, hogy a férfiak lőfegyvereikkel rátámadhatnak a rendőrökre. A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége páncélautókkal, mesterlövészekkel biztosította az akciót. A gyilkosság másik elkövetőjét, az 50 éves L. Istvánt a Liszt Ferenc repülőtéren fogták el a TEK civil ruhás kommandósai, a férfi a Budapest Air­port biztonsági szolgálatának alkalmazottjaként dolgozott. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a gyanúsítottakat őrizetbe vette. A Magyar Nemzet információi szerint Sz. Lajos egy ismert újpesti rapper rokona, L. István pedig fekete öves harcművész. Gyerekkoruk óta ismerték egymást Újpestről, a jelenlegi rendőrségi nyilvántartás szerint büntetlen előéletűnek számítanak. A Jampi becenevű férfi az utóbbi időkben testőrként dolgozott, közösségi oldalának bejegyzései szerint Magyarországra érkező ismert sportolókat is védett.

L. István testőrként ismert sportolók mellett is dolgozott
Fotó: Facebook

Sporttársai szerint tizenkét évvel ezelőtt semmi nem utalt arra, hogy a két férfi részt vett volna egy ekkora volumenű ügyben. A focista megöléséért, a bérgyilkosságért tízmilliós nagyságrendű összeget kellett volna kapniuk, életvitelükön, anyagi hátterükön azonban nem látszott meg, hogy 2009-ben ennyi pénzhez jutottak volna.

Az ismert focista maradványai Baranyajenő külterületéről kerültek elő
Fotó: Police.hu

Katzenbach Imrét bő egy évtizede gyilkolták meg. Az évekig eltűntként körözött MTK-s focista holtteste tizenegy évvel később, tavaly került elő egy Komló és Kaposvár közötti kis falu mellett. A gyanú szerint a sportoló belekeveredett egy különösen nagy értékre elkövetett adócsalási ügybe, az úgynevezett Eclipse-ügybe. A cég 2005 és 2009 között nagy értékű informatikai, gépkocsik eredetiségvizsgálatára és bio­metrikus útlevelek elkészítésére kiírt közbeszerzési pályázatokon nyert, a cégvezetők a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékének csökkentéséért fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse a költségvetésbe. Az egyik alvállalkozó cég ügyvezetője volt Katzenbach Imre, akit meggyanúsítottak és köröztek is, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára.

Az egyik gyanúsítottat a Liszt Ferenc repülőtéren fogták el a terrorelhárítók

Katzenbach szerepe volt a bűncselekményből származó pénz mozgatása, legalizálása, továbbítása. Az eltűnése előtti napon, 2009. szeptember 28-án kivette a pénzt a bankból, utána sem őt, sem luxusautóját nem látta senki. A nyomozók gyanították, hogy nem magától tűnt el, és nem is kezdhetett máshol álnéven új életet, hanem valószínűleg megölhették. Két éve erről már konkrét információik voltak, kiderítették, hol rejtették el a gyilkosok a holttestet, amelynek DNS-azonosítása egyértelművé tette, hogy a volt labdarúgó földi maradványait találták meg. A Készenléti Rendőrség munkatársai az akkor éppen egy másik ügy miatt jogerős szabadságvesztését töltő H. Attilát gyanúsították meg az emberölés elkövetésével, de a súlyos bűncselekménnyel kapcsolatos pontos szerepéről a nyomozás érdekében nem osztott meg részleteket a hatóság.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.