Bírót akart ölni egy szabadult rab

Bérgyilkost is keresett az egykori elítélt a bűncselekmény végrehajtásához.

Forrás: ugyeszseg.hu2020. 07. 27. 16:56
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ítélet fellebbezést elutasító helybenhagyását indítványozta július 27-én a Győri Fellebbviteli Főügyészség mint másodfokú ügyészség annak a vádlottnak az ügyében, aki az őt korábban elítélő bíró megölését tervezte. A Győri Törvényszék a három nappal korábban meghozott ítéletében a vádlottat emberölés előkészületének bűntette miatt – mint többszörös visszaesőt – 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 3 évi közügyektől való eltiltásra ítélte, ami ellen a férfi védője jelentett be jogorvoslati kérelmet.

A nem jogerős ítélet szerint az emberölés előkészületének bűntette miatt korábban már elítélt vádlott a legutolsó szabadulását követően határozta el, hogy megöli az őt korábban jogerősen elítélő másodfokú bírói tanács elnökét. Erről egy fenyegető tartalmú, névtelen levelet is küldött a törvényszékre a bírónőnek címezve. Vásárolt ehhez egy katonai kést is, majd titokban többször megfigyelte a sértettet, akit hazáig követett. A bírónőre a levél elolvasása után azonban vigyáztak a kollégái és a rendőrök is, soha nem engedték haza egyedül, ezért a gyilkosságot a bűnöző nem tudta végrehajtani. A vádlott ezek után a bírónő megölésére olyan személyeknek adott megbízást, akik ismerték a sértettet. A férfi később saját maga jelentette be a rendőrségen a gyilkossági szándékát, mert azt gondolta, ezzel mentesülhet a felelősségre vonás alól. Mikor azonban kiderült, hogy gyanúsítottként hallgatják ki, annyira feldühödött, hogy még a rendőrségi eljárás során is azt hajtogatta, gyilkolni fog. A bíróság ezért azonnali hatállyal elrendelte a letartóztatását.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője a bűnösség megállapítása miatt fellebbeztek, álláspontjuk szerint a férfi fenyegetései nem voltak komolyak, nem merte volna véghez vinni a tervét. A másodfokú ügyészség szerint az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott. Közleményük szerint a kiszabott büntetés a terheltre nézve inkább méltányos, mint súlyos. A többszörös visszaeső minősített – aljas indokból elkövetett – emberölést tervezett, és erre próbált felbérelni másokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.