Biztos, hogy a börtönben marad az iszlamista V. Kende

Elutasították V. Kende gyanúsítás és letartóztatás miatti fellebbezését. A terrorcselekményekre való előkészülettel gyanúsított kecskeméti egyetemista, akit szélsőségesen radikális vahabiták hálózhattak be, letartóztatásban marad.

2021. 06. 22. 8:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Július 2-ig biztosan rácsok mögött marad a terrorcselekményekre való előkészülettel gyanúsított V. Kende, miután mind a gyanúsítás miatti panaszát, mind a letartóztatását elrendelő határozat megfellebbezését elutasította az illetékes bíróság másodfokon. A Magyar Nemzet értesülése szerint a 21 éves, kecskeméti egyetemista továbbra sem vitatja a tőle lefoglalt elektronikus eszközökön, adattárolókon talált, iszlamistákkal folytatott beszélgetéseinek a tartalmát, ám a terhére rótt bűncselekményt nem ismeri el.

V. Kende a gyanúsítás szerint tömeggyilkosságra készülhetett, így a letartóztatásának meghosszabbítása borítékolható volt
Fotó: Blikk/Fuszek Gábor

Az internet

sötét bugyra

A lefoglalt elektronikus eszközökön és adattárolókon ismereteink szerint több tucat iszlamista szervezet, köztük a szélsőségesen radikális terrorszervezet, az Iszlám Állam tagjaival, alsóbb szintű vezetőivel, toborzókkal folytatott eszmecseréket olvashattak előbb a Terrorelhárítási Központ (TEK) felderítői, majd a nyomozó ügyészek.

A gyanúsított a kecskeméti piarista gimnáziumban érettségizett, osztálytársai csendes, magának való fiú­nak ismerték, szerintük a „légynek sem tudna ártani” típus. Nagyon jó tanuló, gond nélkül felvételizett a Budapesti Gazdasági Egyetemre, ahol tavaly március óta nagyrészt csak távoktatás zajlott, így V. Kende Kecskeméten, a családi házban gyakorlatilag minden idejét a számítógép előtt töltötte.

Az eddigi információk szerint

főleg a radikális iszlám szervezetek angol nyelvű oldalait követte, az Iszlám Állam katonáival (terroristáival) a dark­ web jelszóval védett oldalain is angolul kommunikált. Itt világosították fel egyebek mellett arról, hogy miből és főleg miként lehet szögekkel töltött csőbombát gyártani, amely óriási pusztítást tudna véghez vinni például a labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzésein a nézők között.

A fiatal fiú a kibertéren keresztül csatlakozott az Iszlám Államhoz, és azt is kifejtette az egyik chatben, hogy tömegbe hajtva szeretne meghalni. Azaz öngyilkos merényletre is hajlandónak mutatkozott. Bár ezt és a robbantásokra való készületet is tagadja. Úgy tudjuk, védekezésének alapja, hogy „csak csevegett a világhálón”, de esze ágában sem volt merényleteket végrehajtani.

Nomen est omen

Az ügyészségi nyomozók és a TEK felderítői közben tovább nyomozzák a – korábbi hírekkel szemben nem arab, hanem – török nevet felvevő, az iszlám vallásra áttérő V. Kende kapcsolatrendszerét.

V. Kendét Kecskeméten fogták el a Terrorelhárítási Központ felszámoló egységei
Fotó: TEK

A gyanúsított a Hüsseyin Ziyad V. (V. a magyar családi neve) nevet vette fel. Figyelemre méltó, hogy török nevet választott, hiszen Törökország szunnita. Az iszlám világ 85 százaléka szunnita, tíz százalék siíta.

A két fő irányzat között több évszázados, időnként erőszakkal tarkított ellentét van az eltérő vallásértelmezés miatt. A szunnita irányzat szélsőségesen radikális szektáiként tartják számon a szalafistákat és a vahabitákat.

Mint ahogy azt a Híradó.hu Magyarországi muszlim szekta radikalizálhatta V. Kendét című oknyomozó cikkében megállapítják, a vahabizmus szélsőséges, kizárólagos iszlám ortodoxiát hirdető irányzat. Követői az „igaz” muszlimok, ők azok, akik a prófétát igazán, eltérések és vadhajtások nélkül követik. Ez a „valódi” iszlám hit volt a táptalaja a Nyugat-ellenes fundamentalista törekvéseknek, valamint a modern terrorizmus lelkisége és szellemi hátországa is ebből a szektából fakad.

Az Iszlám Állam (ISIS), az al-Kaida és a Boko Haram mind a vahabizmus útját járják, és ezer szállal kötődtek a vahabitákat finanszírozó politikai erőkhöz. A mai vahabizmus legszélsőségesebb leágazásai már nem tiszta lelki igények betöltésére létrejövő vallási gyülekezetek, hanem politikai termékek.

Falu és Közösség

Lapunknak biztonságpolitikai elemzők úgy fogalmaztak:

Magyarországon is ott feszül az éles ellentét a szunnita és a siíta irányzatok között. Az Iszlám Falu nevű csoport szunnita, a Magyar Iszlám Közösség siíta.

Utóbbi imámja, Kovács Miklós Ahmed azt írta a Facebookon: „A […] letartóztatott, az Iszlám Állammal levelező V. Kende egy áprilisi üzenete Bolek Zoltánnak, a Magyar Iszlám Közösség elnökének, amelyben gúnyolódva »szúfistának« nevezi őt és a közösséget. Zoltan Bolek ezután letiltotta Kendét. Vajon hol ragadhatott rá ez a »szúfista« jelzővel való gúnyolódás? Ismeretes, hogy a vahabita–szalafita szekta követői a taszavvufot (szúfizmust) eretnekségnek, újításnak, tévelygésnek, hitehagyásnak tartják. A »Muszlim Falu« nevű, szélsőséges […] Facebook-csoportban oktató virtuális sejk [a libanoni származású Abiad] rendszeresen támadja ezzel a Magyar Iszlám Közösséget, és más hazai muszlim közösségek is verbális támadás alá esnek. A csoportnak V. Kende is a tagja, egyáltalán nem lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy ebben a Facebook-csoportban tanulgatva indult volna el a radikalizmus lejtőjén, ami aztán az Iszlám Állam karjai közé sodorta őt. […]”

A Muszlim Falu csoport sejkje, a Miskolcon élő Nidal Abiad azt írta erre: „Kedves testvéreim, itt van a bizonyíték arra, hogy a szúfizmusban bemocskolják a muszlim testvérüket, ha az ő véleménye ellentmond az övének. És majd figyeljétek meg, hogy a következő szúfi is fog jelentkezni, és bebizonyítani, hogy ők profik abban, hogy hogyan kell bemocskolni a másikat, ha ellenvéleményt hallanak tőle, ami nem egyezik meg az ő ideológiájukkal...”

Határainkhoz közel, Boszniában egyébként ezrével élnek vahabiták, akik szinte kivétel nélkül megjárták az Iszlám Állam közel-keleti háborúját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.