Böröcz László: Gyurcsány kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára

A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, hogy amikor Gyurcsány Ferenc volt hatalmon, 15-ször emelték a rezsi árát, ugyanakkor a saját cégének hatóságilag biztosított áramvásárlási kedvezményt.

Forrás: MTI2020. 02. 09. 13:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára, miközben a saját cégének kedvezményt adott az áram árából – mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

A fideszes politikus hangsúlyozta: amikor Gyurcsány Ferenc volt hatalmon, 15-ször emelték a rezsi árát, ugyanakkor a saját cégének, a Magyaróvári Timföldgyárnak hatóságilag biztosított áramvásárlási kedvezményt.

Ezzel Gyurcsány Ferenc évente 1-2 milliárd forinttal növelte a saját cége bevételét és ugyanennyi veszteséget okozott a Magyar Villamos Műveknek. A hiányt pedig „a magyar embereknek kellett kifizetni sorozatos rezsiemelések formájában” – mondta Böröcz László.

A politikus kitért arra is: Gyurcsány Ferenc a 90-es években zajlott „rablóprivatizáció alatt több állami gyárhoz is hozzájutott áron alul”. Ilyen volt a Magyaróvári Timföldgyár is, amelyet szocialista befolyással bíró anyósa segítségével szerzett meg. Apró Piroska – aki akkoriban lett a Magyar Hitelbank igazgatótanácsának tagja – intézte el Gyurcsány Ferencnek, hogy 700 millió forintos állami hitelt kapjon egy állami vállalat megvásárlásához, úgy, hogy ehhez mindössze 5 millió forint saját tőkével rendelkezett – mondta Böröcz László.

A fideszes képviselő szerint Gyurcsány Ferenc 2009-es bukása után „minden jó érzésű ember arra számított”, hogy ámokfutása után önkritikát gyakorol, és szakmát vált.

„Mi se gondoltuk, hogy 2020-ban Gyurcsány Ferenc lesz újra a baloldal vezére, ő irányítja majd újra a baloldali pártokat, értékeli a baloldali pártok tevékenységét” – fogalmazott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.