Börtön vár a drogot ajándékozó gyermekfelügyelőre

A Nagykanizsai Járási Ügyészség gyermekvédelmi feladatok ellátására rendelt épület területén közfeladatot ellátó személyként, csekély mennyiségű kábítószer átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat pár napja egy gyermekfelügyelőként dolgozó férfi ellen. A nyomozás során az eljárásba bevont igazságügyi pszichológus szakértő vizsgálata azt állapította meg, hogy a pedagógiai képzettséggel nem rendelkező, életkorban a javítóintézeti neveltekhez közel álló, 24 éves gyanúsítottban a javítóintézeti neveltekkel szemben félreértelmezett empátia alakult ki.

Végh Attila
2021. 05. 24. 11:00
nagykanizsai javítóintézet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet információi szerint a nevelő soha nem fogyasztott kábítószert, a droggal a felügyelete alá tartozó neveltek bizalmába kívánt férkőzni. Cselekményét súlyosbítja, hogy egy gyermekvédelmi intézménybe vitte be a kábítószert, ahol közfeladatot ellátó személyként dolgozott. A vádemelést követően nyár végén kerülhet a tárgyalóterembe az ügy, a hatályban levő törvények értelmében letöltendő börtönbüntetést szabhat ki a bíróság a vádlottra.

A gyanúsított 2020. május elejétől dolgozott gyermekfelügyelőként az Emmi hat éve átadott nagykanizsai javítóintézetében. Feladatköréből adódóan napi jelleggel került személyes kapcsolatba a bírói döntés értelmében bűncselekmény elkövetése miatt húszéves korukig javítóintézeti nevelésre kötelezett fiatalkorú fiúkkal. Két fiatallal nagyon jó kapcsolatot alakított ki, a gyerekek közel kerültek hozzá, rendszeresen segítették a munkáját, részt vettek a felügyelő által szervezett programokon, ezért úgy gondolta, megjutalmazza őket. Gyanúsítotti kihallgatásakor a nyomozóknak elmondta, rengeteget beszélt a két fiúval korábbi életükről, sorsukról, megsajnálta őket, és úgy gondolta, megajándékozza őket egy olyan droggal, amiről a javítóintézeti neveltek azt mesélték neki, ha rossz kedvük volt, attól mindig felpörögtek.

A gyermekfelügyelő soha nem drogozott, de ismeretségi körében megtudta, hol juthat Nagykanizsán kábítószerhez, majd egy általa ismeretlen férfitől vásárolt egy adag, amfetamin származékot tartalmazó, Speed becenéven ismert anyagot.

A gyermekfelügyelő 2020. július 30-án éjszakai műszakba ment dolgozni a javítóintézetbe, a drogot egy cigarettásdobozba eldugva csempészte be az intézménybe. Az intézet házirendje szerint aznap is 22 órakor rendelték el a takarodót, aminek betartását az őrszemélyzet ellenőrizte. A rendészeti vezető a biztonsági kamerákon keresztül észlelte, hogy a gyermekfelügyelő még a takarodó előtti percekben a két nevelt fiú hálószobájába ment, ahonnan nem tért vissza. A szabályellenes magatartás miatt a főrendész úgy döntött, személyesen ellenőrzi a körletet, arra gondolván, valami baj érhette a nevelőt, illetve hogy a dolgozó valami törvénytelen dolgot tesz a fiatalkorúakkal. A körlet betekintő ablakán keresztül észlelte, hogy a gyermekfelügyelő a neveltek szobájában tartózkodik, ahol három egyszemélyes ágyat összetolva együtt feküdt a fiatalkorúakkal, akik tiltott módon egy telefont használtak, mint később kiderült, a gyermekfelügyelő készülékét. Mivel a szabályzat tiltja, hogy az engedélyezett, felügyelet jelenlétében végrehajtott kapcsolattartáson kívül a javítóintézeti neveltek telefont birtokoljanak, azonnal jelentette az esetet az igazgatónak, és az intézmény vezetőjével együtt bementek a szobába. Az ellenőrzést észlelve a gyermekfelügyelő és az intézeti neveltek is alvást színleltek, az őrség felkeltette őket, és átkutatták ruházatukat, majd a szobát is.

Alufóliába rejtve egy cigarettásdobozban került be a drog az intézetbe
Fotó: Police.hu

Az egyik intézeti fiatal zsebében megtalálták a gyermekfelügyelő telefonkészülékét, az ágymatrac alól pedig egy fehér színű porral szennyezett műanyag tányér és egy plasztikkártya került elő. Az éjszakás nevelők ügyeleti szobáját is átkutatták, ott a raktár egyik polcán egy alufólia csomagot találtak, benne fehér, porszerű anyaggal. A gyermekfelügyelő azonnal elismerte, a por az övé, azt kábítószerként vásárolta, becsempészte, és ajándékban adott belőle a két intézeti neveltnek is. Az intézményvezető értesítette a rendőrséget, a bűnügyi szakértők megállapították, valóban drog volt a gyanúsított által illegálisan behozott csomagban. A lefoglalt 0,118 gramm fehér por, illetve a plasztikkártyán és a tányéron talált szennyeződés amfetamint és koffeint tartalmazott. A neveltek a javítóintézetbe bevitt kábítószerből fogyasztottak, illetve azt a gyermekfelügyelő is kipróbálta, mindhármuk szervezetében kimutatható volt a drog.

A rendőrség drogtesztje egyértelműen kimutatta, amfetamint tartalmazott a gyermekfelügyelő által vásárolt por
Fotó: Police.hu

A rendőrség által elrendelt büntetőeljárással párhuzamosan az intézet azonnali hatállyal megszüntette a gyermekfelügyelő munkaviszonyát, nagy valószínűséggel soha nem tölthet be többé olyan munkakört, amelyben gyermekek közelében dolgozhat. A két javítóintézeti nevelt ellen is eljárás indult, a gyermekfelügyelő ajándékát elfogadva ők is bűncselekményt követtek el, valamint megszegték a javítóintézet rendszabályait is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.