Botka László szövetségese indul a polgármesteri címért

Lauer István nem az első, és talán nem is az utolsó ember Botka László közvetlen környezetéből, aki elhagyja a polgármestert.

Forrás: szegedma.hu2019. 08. 23. 12:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lauer István, Kiskundorozsma MSZP-s önkormányzati képviselője bejelentette: független polgármester- és képviselőjelöltként indul – számolt be róla a szegedma.hu.

A városatya a pénteki rendkívüli közgyűlésen szólalt fel a régi 5-ös kivezetőjénél tervezett Pick gyár kapcsán.

„Mivel választókörzetemet különösen érinti ez a beruházás, szeretném jelezni, hogy ezt nem kívánom másnak átengedni. Tudom, hogy már nem vagyok Botka László csapatában, de szeretném bejelenteni, hogy független jelöltként indulok választókörzetemben és független polgármesterjelöltként is” – mondta az önkormányzati képviselő azután, hogy az Összefogás Szegedért húsz jelöltjéből kimaradt.

A szocialista képviselő hozzátette: baloldali értékrendet kíván képviselni.

Ő már nem az első, és talán nem is az utolsó ember Botka László közvetlen környezetéből, aki elhagyja a polgármestert. Ilyen volt legfontosabb bizalmasa: Solymos László, aki hirtelen mondott le alpolgármesteri feladatairól; de Mózes Ervin is nyugdíjba ment miután első fokon elítélték a parkolóbérletes botrányban, amiben további Botka-bizalmasok is érintettek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.