Összeférhetetlenség? Botkáék pénzelhették a Szeviép-vezéreket felmentő bírónő családi cégét

Lehet, hogy nem is véletlen a Szeviép-ügyben másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék felmentő ítélete, amiről nyugodtan el lehet mondani, hogy egy országot háborított fel – írja a PestiSrácok.hu. Senki sem érti, hogy mégis mi történhetett, amikor egy évvel ezelőtt, a Szegedi Járásbíróság tanácsa még egyértelműen bizonyítottnak látta a volt Szeviép-vezérek bűnösségét, és komoly, több éves letöltendő börtönbüntetéseket szabott ki a három Szeviép-vezérre, összesen 16 évet. Ezután jött a másodfokú tanács, és azzal a magyarázattal állt elő, hogy nem lett analizálva a csődeljárása előtt saját érdekeltségű cégeibe 1,5 milliárd forintot kilapátoló cég teljes könyvelése, így a bíróság egyszerűen kijelentette: nincs elég bizonyíték ahhoz, hogy a csődbűncselekményt minden kétséget kizáróan megállapítsa.

Forrás: PestiSrácok.hu2019. 12. 16. 15:44
null
A bírói tanács, a szélen pirossal bekarikázva Nóvé Ágnes. A fotó Szeged város honlapján található bírósági tudósításból származik.
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Botka László vezette szegedi önkormányzat hivatalos városi honlapján videóval megspékelt hosszú saját beszámolót közölt a felmentő ítéletről. Nem meglepő a látványos megkönnyebbülés, hiszen a baloldali kormányok és Botkáék tömték tele közpénzzel az építőipari vállalkozást, többek közt önkormányzati cégeken keresztül – írja a PestiSrácok.hu. Mint a portál megtudta, nem csak őket: ugyanis olyan egészen elképesztő összefüggéseket találtak a Szegedi Törvényszék és a szegedi városvezetés között, ami a bírói függetlenséget és igazságszolgáltatást új megvilágításba helyezi. Cikksorozatban fogják bemutatni, hogy a büntetőper elindításától a másodfokú ítéletig olyan durva összeférhetetlenségek állnak fenn, amelyek alapján ezek a bírók, de talán még a Szegedi Törvényszék sem tárgyalhatta volna az ügyet – írja a PestiSrácok.hu.

A Szeviép és a szocialisták, illetve azon belül is a Botka László vezette önkormányzat kapcsolatáról azt írják, hogy a 2010-es kormányváltás előtt állami megrendelésekből, majd utána már csak önkormányzatoktól, kiemelten a szegeditől illetve a város cégeitől mintegy 34 milliárd forinttal gazdagodott a cég. Csak szegedi projektekből mintegy 21 milliárd forint landolt a Szeviép-kasszában – tették hozzá. Ennek töredéke az a 6 és félmilliárd forint, ami köddé vált, csakhogy a számok mögött több száz család egzisztenciája, élete van a mérleg másik serpenyőjében. A vádlottak és az őket mentegetők hol recesszióra, hol késve fizetett állami megrendelésekre hivatkoznak. Még a másodfokon eljáró tanácsvezető bírónő is osztotta az érvelést – ami viszont teljesen abszurd – írja a PestiSrácok.hu.

Az Szeviép-ügy összefoglalva: az egyik oldalon ott állt több száz kifizetetlen kisvállalkozó, akiktől az anyagot elhozták, akikkel a munkát megcsináltatták, aztán amikor jött a számla, nem fizették ki őket, mondván nincs miből, válság van, nem fizetett az államkincstár. A másik kezükkel ugyanakkor ezek a cégvezetők szórták a pénzt, az állítólag nem létezőt. Az még csak hagyján, hogy konkrétan dőzsöltek, de kölcsönözgettek. (Hogy leegyszerűsítsük, ez olyan, mint ha építtetnék magamnak egy házat, vennék hozzá téglát, cserepet, de egyiket se fizetném ki, mondván becsődöltem, de közben milliókat, milliárdokat osztogatnék szét, persze csak kölcsön.) Hozzá lehet tenni azt is, hogy a vádiratban szereplő cégekben, klubokban, ahol a tagi kölcsönök landoltak mind a Szeviép, illetve Szeviép-vezérek érdekeltségében álltak. Milyen teljes könyvelés kell ahhoz, hogy bizonyítsa, ez az aminek látszik? Pedig a Szegedi Törvényszék bírói tanácsa által hiányolt bizonyítékok forintosíthatók azok alapján, amiket az ügyben oknyomozva találtak. Ehhez először is nézzük meg, kik voltak a Szeviép-vezéreket másodfokon felmentő bírói tanács tagjai – írja a PestiSrácok.hu.

MILLIÁRDOS PROJEKTBE VETTÉK BE BOTKÁÉK AZ EGYIK BÍRÓNŐ ÉPÍTŐIPARI CÉGÉT?

A bírói tanács, a kép szélén pirossal bekarikázva Nóvé Ágnes. A fotó Szeged város honlapján található bírósági tudósításból származik.

Dr. Nóvé Ágnes a háromfős törvényszéki bírói tanács egyik tagja, a fiatal bírónő éppen az építőiparban vállalkozik. Miután a Nóvé Ágnes név nem mondható igazán tucatévnek, és végigböngészve személyi adatokat, születési dátumot, Facebookon fellelhető fotókat, az egyezés nem igazán hagyott kérdőjelet, hogy Dr. Nóvé Ágnes és férje ketten tulajdonosai az ÉPTÁRKER Kft.-nek. A közösségi oldalon egy szegedi Nóvé Ágnest találtak, munkahelyeként a Szegedi Járásbíróság van feltüntetve, születési dátuma egyezik az Optenben cégtulajdonosként személyi adatokkal szereplő Nóvé Ágnes születési adataival. A külső alapján is maximális a hasonlóság. Ha ez nem lenne elég, ismerősei között megtalálták K. Zsoltot is, akinél munkahelyként fel is van tüntetve az ominózus cég, megosztásai között pedig ott szerepelnek a bemutatott városi projektek. Közös fotóik alapján az is egyértelmű, hogy egy párról van szó. Azért megkérdezték a Szegedi Törvényszéket, büntető bírójuk, azonos-e azzal a dr. Nóvé Ágnessel, aki az ÉPTÁRKER Kft. tulajdonosa. Az még önmagában nem jelentene összeférhetetlenséget, hogy a Szeviép-ügyben eljáró egyik bíró is az építőiparban utazik, az viszont már nagyon is az, ha cége attól a szegedi önkormányzattól kapott komoly megbízást, amelynek a vádlottak kvázi a házi beszállítói. Márpedig ha lehet hinni a közbeszerzési értesítőnek, pontosan ez történt. Méghozzá akkor, amikor a Szeviép-per első fokon zajlott. Az már csak nüansznyi részlet, hogy Nóvé 2017-ben a Szegedi Járásbíróság büntető csoportvezetője volt, de a szegedi nagy szerződések azután jöttek, hogy átkerült a törvényszékre. Átnézve a közbeszerzési értesítőt három szegedi, városi megbízást is talált – írja a PestiSrácok.hu.

750 MILLIÓS MUNKA

Tavaly októberben kezdődött az eddigi talán legnagyobb zöld projekt Szegeden, zömében TÁMOP forrásból. A Belső-Tarján fejlesztésére, zöld területek rehabilitálására, parkosításra játszóterek, közterületek felújítására 990 millió forint uniós forrást nyert el Szeged városa. Az összesen 1 milliárdot meghaladó projekt kivitelezésére 4 ajánlattevő közül választották ki a Alapközmű Kft. és az ÉPTÁRKER Kft. cégekből álló konzorciumot. A szeged.hu-n elérhető táblázat szerint a két céggel 2018 szeptemberében 180 munkanapos határidővel szerződtek le összesen 748 millió 137 ezer 910 forint értékben. A dokumentációk, tudósítások szerint november 30-án már át is adták a beruházást.

A Zöld város projektről született írások, cikkek, azért is jól jönnek, mert a fotók is segítettek az egyértelmű beazonosításban. A Facebookon több képet is találtak a bírónő párjáról, a közös cég ügyvezetőjéről, K. Zsoltról. Az építőipari cégnek egyébként ketten tulajdonosai. A munkaterület átadásán készült egyik fotón felismerték a férfit, Botka László társaságában – írja a PestiSrácok.hu.

TOVÁBBI 50 MILLIÓ TURISZTIKAI KIALAKÍTÁSRA

A több mint százmilliós Zöld város projektmunka mellett két kisebb megrendelés is becsúszott. A szegedi Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. 2018 áprilisában bruttó 51 millió 115 ezer 963 forintért szerződött le az ÉPTÁRKER Kft.-vel, hogy a cég a Szegedi Turisztikai Nonprofit Zrt. részére irodát alakítson ki a Széchenyi tér 12. szám alatti épületben. Szintén egy gyorsan fizető munkáról van szó. A szerződésbe 60 napos határidőt írtak. A szerződés szerint az összeget két részletben fizették ki, 50 százalékos készültségnél, valamint átadáskor. Bruttó 51 milliós meló. A kapcsolattartó az ügyvezető, K. Zsolt, Nóvé Ágnes bírónő párja volt – írja a PestiSrácok.hu.

Bruttó 51 milliós meló.

MÉG EGY KIS APRÓ

2018 októberére datálható a harmadik városi ÉPTÁRKER-szerződés. A megállapodást a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata jegyzi az ÉPTÁRKER ügyvezetőjével. A kiadott munka a Béke telepi óvoda tetőcseréje volt, amelyre munkadíjként 2 millió 630 ezer 188 forintot határoztak meg. A munkát 2018 október 11-én adták át, a határidő október 31-e volt.

A PestiSrácok.hu utánanézett és kiderült, a bírónő családi cégének éves bevétele korábban soha nem volt annyi, mint amit egy év alatt Botkáéktól kaptak a másodfokú Szeviép-per előtt. Megkeresték az Optenben az ÉPTÁRKER Kft.-t. Arra is kíváncsiak voltak a személyi adatokon, tulajdonosokon túl, hogy ekkora értékű megbízás mennyire kimagasló. Ugyan az idei pénzügyi adatok a rendszerben még nem láthatóak, de az Opten szerint egy kisebb vállalkozásról van szó, amelynek korábban az éves bevétele maximum 300 millió forint volt.

A Zöld Szeged projektre a két cég durván 750 milliót kapott, így a turisztikai irodával és az óvodai munkával a bírónő családi cégének bevételei jócskán megugrották a korábbi évek teljesítményeit, ráadásul három rövid határidejű munkáról van szó, egy 180, egy 60 és egy 30 naposról, tehát a bírónő és párja kevesebb mint fél év alatt keresett annyit az önkormányzati munkákkal, mint máskor piaci munkákkal egy teljes év alatt. Az utóbbi időszakban a legjobb évük a 2018-as esztendő volt, amelyben már a két kisebb városi munka is benne van, ekkor 391 millió 553 ezer forint volt a cég teljes évi árbevétele. Adózás után ebből mindösszesen 18 millió 761 ezer forint maradt a 14 főt foglalkoztató vállalkozásnál, miközben 2017-ben például alig több mint kétmillió. Nóvé bírónő párjának a nevén egyébként az ÉPTÁRKER Kft.-n kívül további négy céget is találtak az adatbázisban. Egyet kényszer töröltek, három felszámolás alatt áll. Két cég esetében jelentős adótartozás után indult végrehajtás majd felszámolás. Egy cég esetében a NAV törvényességi felügyeleti eljárást indított, ugyanis sem a cég székhelyét, sem pedig tisztségviselőit nem találták sehol. Nem mondhatni, hogy az üzleti életben a szegedi munkák előtt a házaspár kaszált volna. Igaz, hogy a bírói fizetés Magyarországon a top 10-ben szerepel, nagyjából 500 ezer forint körül van, azért igen csak szép eredmény egy fiatal házaspárnak ennyiből egy ilyen, alább látható pompás otthont teremteni, Szeged Rózsadombján. A házat a cégadatokban fellehető cím alapján találták meg. Ha bárkiben felmerülne, milyen szerencsések ezek a Szeviép-vezérek, hogy pont egy ilyen bírót fogtak ki, akkor ez az érzés csak tovább erősödik majd a következő cikk után, amelyben további érdekes összefüggéseket mutatnak a Szeviép-ügy, a Szegedi Törvényszék és a szegedi szoci városvezetés között, majd riportsorozat harmadik részében mutatják meg, kik és hogyan szignálják ki az ügyeket a Szegedi Törvényszéken – írja a PestiSrácok.hu.

A PestiSrácok.hu szerint egy Czeglédy Csabához köthető ügy is Nóvé Ágnes bírónőhöz kerülhet.

A portál írásban kereste meg a Szegedi Törvényszéket és írtak az Országos Bírói Hivatal új elnökének is a vélt összeférhetetlenségre vonatkozóan, amint érkezik válasz, természetesen mi is frissítjük cikkünket.

A PestiSrácok.hu teljes cikke IDE kattintva.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.