Botrányos döntés Szadán

A szadai önkormányzat egyik napról a másikra építési tilalmat jelentett be a település nagy részére, ami azt jelenti, hogy három hónapig nem lehet telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani, valamint más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani. A polgármester által korábban értékesített telkek viszont olyan övezetben fekszenek, amelyekre nem vonatkozik a tilalom, így ott hatlakásos társasház épülhet.

2021. 03. 11. 6:56
null
Hat lakásos társasház épül Szadán, a polgármester telkén.
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Március 8-án, hétfőn kitört a botrány a Pest megyei Szadán. A település mintegy 30 kilométerre van Budapesttől, Gödöllő és Veresegyház között fekszik. Az indulatok azután szabadultak el, hogy Pintér Lajos független polgármester lényegében egyeztetés nélkül közzétett március 6-án, szombaton egy rendeletet, amelyben a helyi építési szabályzat (hész) módosításait sorolja fel. Az egyelőre három hónapra szóló módosítás, mely az új építési szabályzat hatálybalépéséig érvényes, célul tűzi ki, hogy a szadai falusias lakóterületen, a kertvárosias építési övezetben és a Fenyves településrészen „a jelenlegi két lakóegység vagy kétlakásos lakóépület helyett egyet lehessen építeni, tehát érvényesüljön a telkenként és épületenként egy lakás elve” – olvasható az önkormányzat által közzétett dokumentumban. A rendelet a település nagy részét érinti, számos beköltöző pedig kifejezetten ikerház építését tervezte, ami jelenleg ellehetetlenült.

A polgármesteri hivatal honlapján közzétett tájékoztató szerint

„az elrendelt változtatási tilalom esetén nem lehet telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani,

valamint más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani”.

Népességrobbanás

Az önkormányzat a változtatási tilalom elrendelése kapcsán a Szadán – és egyébként az agglomerációban – is tapasztalható népességnövekedést hozta fel indokként, mondván, meg szeretnék tartani a település falusi jellegét. Ismert, immár évtizedes tendencia, hogy a Budapesten lakók szívesen költöznek az agglomerációba. Emellett további fontos indok, hogy „a rendelkezésre álló infrastruktúra, a közművek, az utak, a bölcsődei és óvodai férőhelyek lassan nem tudják kiszolgálni a megnövekedett igényeket” – írták a település honlapján.

Bár változtatási tilalmat más Budapest környéki településeken is elrendeltek hasonló indokokkal, az alapvető különbség a határidőkben rejlik: az ingatlantulajdonosok bármiféle egyeztetés, előzetes értesítés nélkül egyik pillanatról a másikra szembesültek az új szadai rendelkezéssel. Azon településeken, ahol hasonló változtatásokról döntöttek, az önkormányzat jellemzően 3–12 hónapnyi felkészülési időt hagyott a tulajdonosoknak, akik közül Szadán sokan most kilátástalan helyzetbe kerültek: vannak, akik már megrendelték az építőanyagokat, kezdenék az építkezést, vagy éppen a tervek benyújtása előtt állnak. – A kivitelező és az építőanyagok már le vannak kötve, a foglalót is letettük. A kivitelező azonban közölte: nem tud három hónapot várni az eljárás végéig – mondta lapunknak egy névtelenséget kérő szadai ingatlantulajdonos.

A polgármester ­korábbi telkeit nem érinti

A változtatási tilalom a település nagy részét érinti, ám érdekes módon Pintér Lajos polgármester egyik korábbi és azzal szomszédos egyik jelenlegi ingatlanját nem. A Magyar Nemzet birtokába került két ingatlan tulajdoni lapja, amelyek a szadai Zalagyöngye utcában találhatók. Az ott lévő telek korábban az önkormányzat tulajdona volt, amelyet négyfelé osztottak.

A négy telekből kettőben tulajdoni hányadot szerzett Pintér Lajos polgármester és unokaöccse, N. Dániel.

Az egyik ingatlant 2020 második fél évében eladták, az új tulajdonos a KÖNÖF Közmű Építő és Szolgáltató Kft., amelynek ügyvezetője N. ­Krisztián Zoltán. A név­egyezés miatt a polgármestertől azt kérdeztük, hogy unokaöccse és az új tulajdonos ­rokonok-e. – Feltételezését, miszerint a telkeket megvásárló társaság tulajdonosa és a telkeket értékesítő egyik személy között rokoni kapcsolat áll fenn, visszautasítom és rágalmazásnak tekintem – írta lapunknak küldött válaszában a településvezető. A másik ingatlanra vételi jogot jegyzett be a KÖNÖF 2020.12.31-ig, ám továbbra is Pintér és unokaöccse a tulajdonos. Tekintve, hogy a település nagy részén nem lehet építkezni, a telek értéke szinte bizonyosan megnőtt az elmúlt egy hétben.

Épülő hatlakásos társasház a polgármester egykori telkén.

A polgármester által eladott Zalagyöngye utcai telken jelenleg hatlakásos társasház, tehát éppen olyan típusú ingatlan épül, amelyek létesítését Pintér Lajos kifogásolta az említett rendeletben. (Cikkünk előző verziójában hibásan szerepelt, hogy a polgármester mindkét ingatlant eladta – szerk.)

Nem csak a beköltözőket érinti

Lapunk megkeresett egy építészt, aki olyan tervezőirodánál dolgozik, amelynek több ügyfele Szadán kezdene ingatlanépítésbe. Mint mondta, megdöbbentette a változtatási tilalom, az pedig különösen, hogy az intézkedést ilyen rövid határidővel léptették életbe. – Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997-es törvényben foglaltak szerint változtatási tilalom alatt engedélyhez nem kötött értéknövelő beruházásokat sem lehet végezni az érintett ingatlanokon, így a nagyközségben élők nem tudnak élni az állami felújítási támogatásokkal sem. Bár Szada a honlapján mást kommunikál, de a változtatási tilalom rendelkezései szempontjából a vonatkozó törvény mérvadó, így nem mondhatja az önkormányzat, hogy bár tilalom van, abból egyes pontok betartandók, mások nem – vélekedett a szakember. Hozzátette: „ügyfeleink visszajelzései­ből egyértelmű, hogy nem fognak belenyugodni ebbe, legrosszabb esetben sorban fogják benyújtani a településneknak a jogos kártérítési igényeiket”, amelyre az említett jogszabály is lehetőséget ad.

Lapunk úgy értesült, hogy az építési tilalom a szadai községházán is kiverte a biztosítékot, a szabályozás életbelépése előtt lemondott a település jegyzője, a főépítész és számos szakember.

Pintér Lajos polgármester úgy fogalmazott a Magyar Nemzetnek: „A személyi változásokról szóló téves információit alapjaiban cáfolom, nevezett munkatársak távozása – eltérő, az ön által említettekkel összefüggésbe nem hozható, egyéni okok miatt – természetes fluktuáció eredménye.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.