Brüsszelbe készül a Mi Hazánk

Toroczkai László elmondta: ha pártja mandátumot nyer, akkor ő kész kiutazni Brüsszelbe, ahol az északi civilizáció program mellett állna ki.

2019. 02. 28. 8:23
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Toroczkai László vezeti a Mi Hazánk EP-listáját – jelentette be tegnap a párt. A második helyre Dúró Dóra elnökhelyettes került, akit Árgyelán János pártigazgató követ. Toroczkai az ATV-nek úgy fogalmazott: Dúró jelölése szimbolikus, hiszen országgyűlési képviselőként neki itthon van teendője, mint ahogyan a többi párthoz tartozó parlamenti képviselőnek is. Ez indokolhatja azt is, hogy a Mi Hazánk független országgyűlési képviselői közül Apáti István, Fülöp Erik, Volner János a lista végén szerepel, az utolsó helyen Novák Előd van.

A pártelnök megítélése szerint azért sem jó ötlet, hogy országgyűlési képviselők menjenek ki, mert ezzel a Jobbiknak adnának át helyet, amivel pedig már a balliberális tömböt segítenék. Toroczkai azt is elmondta: ha pártja mandátumot nyer, akkor ő kész kiutazni Brüsszelbe, ahol az északi civilizáció program mellett állna ki, vagyis az európai kultúrkör megvédése, amely a Kamcsatka félszigettől egészen Lisszabonig terjedő területen alakult ki. Hozzátette: nemcsak a bevándorlás, hanem az iszlamizáció ellen is fellépne.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.