Bulgáriában kezdi a pótselejtezőt a magyar válogatott

Pénteken az is kiderült, hogy ha március 26-án Bulgáriában győz Marco Rossi együttese, akkor öt nappal később Budapesten fogadhatja következő ellenfelét a kijutásért.

Forrás: MTI2019. 11. 22. 12:31
SZALAI Ádám
Visszatér a csapatkapitány, Szalai Ádám Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar labdarúgó-válogatottnak először Bulgáriában kell győznie a jövő évi Európa-bajnokság pótselejtezőinek sorsolása alapján, majd siker esetén az izlandi-román párharc nyertesével csaphatna össze az Eb-részvételért.

Pénteken az is kiderült, hogy ha március 26-án Bulgáriában győz együttese, akkor öt nappal később Budapesten fogadhatja következő ellenfelét a kijutásért.

„Bulgária ugyan mögöttünk áll a világranglistán, de erős csapatról van szó, amely saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk. El kell végeznünk ezt az extra munkát, hogy ott lehessünk a részben budapesti rendezésű Eb-n” – idézte Marco Rossi szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség Twitter-oldala.

Az olasz szakember szerint nem is kérdés, hogy kaphattak volna sokkal nehezebb sorsolást is az elődöntőt illetően, ugyanakkor leszögezte, nincsenek abban a helyzetben, hogy azt mondhassák, könnyű dolguk lesz.

„A jó dolog az, ha ezt a mérkőzést megnyerjük, akkor ugyan egy még erősebb csapat ellen, de hazai pályán játszhatunk majd a rájátszás döntőjében. Ez mindenféleképpen még több motivációt kell, hogy adjon” – jelentette ki Rossi, aki úgy vélte, a legfontosabb, hogy a legjobb játékosai felépüljenek és jó formában legyenek márciusra. „A bolgár válogatott új szövetségi kapitányát már kinevezték, az ő edzői felfogásáról ki kell derítenünk, amit csak lehet, de Izlandról és Romániáról is mindent meg kell tudnunk annak érdekében, hogy készen álljunk az ellenük játszandó mérkőzésekre.”

„Ez egy rendkívül fontos mérkőzés, melyhez felelősségteljesen fogunk hozzáállni. Nem foglalkoztunk előzetesen azzal, mi lenne számunkra a legjobb” – idézte Georgi Dermendzsievet, a bolgár válogatott szövetségi kapitányát a topsport.bg című oldal. „Nem szabad eufóriába esnünk és a múlttal foglalkoznunk. Kielemezzük az ellenfelet annak érdekében, hogy a játékosok minél jobban fel tudjanak készülni. Tény, hogy van esélyünk, amit szeretnénk kihasználni. A magyar labdarúgás folyamatosan fejlődik, jól játszik a válogatottja, de ennél jóval részletesebben meg kell ismernünk. Nem szabad, hogy feleslegesen örömködjünk, nem éghetünk meg Magyarország ellen.”

A Nemzetek Ligája eredményei alapján a B és D divízióban kialakult a pótselejtezők négyes mezőnye, így ott csak azt kellett kisorsolnia a görögök Európa-bajnok csatárának, Angelosz Hariszteasznak, melyik elődöntő győztese legyen a finálé házigazdája. Az A divízióból viszont csupán Izland nem jutott ki a kontinensviadalra, így ott a C-ből kellett feltölteni a mezőnyt: a 2004-es Eb-döntő hőse pedig elsőként Izraelt húzta ki, ami azt jelentette, hogy az a csapat maradt a C divízióban és játszik Skócia vendégeként az elődöntőben, míg Magyarország mellett Bulgária és Románia átkerült az A-ba. A Nemzetek Ligája sorrendje alapján utóbbi játszik Izlandon, a magyarok pedig Bulgáriában.

A magyar válogatott négy éve pótselejtezőn harcolta ki a részvételt. Amennyiben ez most is sikerül, két csoportmérkőzését a múlt pénteken átadott Puskás Arénában játszhatja, a harmadikon pedig Németország vendége lesz Münchenben.

A pótselejtezők elődöntőinek párosítása

A divízió:

Izland – Románia

Bulgária – Magyarország

B divízió:

Bosznia-Hercegovina – Észak-Írország

Szlovákia – Írország

C divízió:

Skócia – Izrael

Norvégia – Szerbia

D divízió:

Georgia – Fehéroroszország

Észak-Macedónia – Koszovó

Az elődöntőket március 26-án rendezik, a finálékat pedig 31-én.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.