Cirkusz helyett romok

Akár három évig is megakaszthatja az új Nemzeti Cirkuszművészeti Központ beruházását Terézváros tavaly ősz óta ellenzéki többségű önkormányzata, amely inkább zöldfelületi fejlesztést látna szívesen a romos, szennyezett területen. A Nyugati pályaudvar elhanyagolt környezetére a terület tulajdonosaival való egyeztetés nélkül rendelt el változtatási tilalmat a VI. kerület.

2020. 02. 06. 5:50
null
Változtatási tilalmat rendelt el Terézváros a területre Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olyan fejlesztéseket látna szívesen Terézváros önkormányzata a Nyugati pályaudvar környékén, melyek által nagy zöldfelületek jönnének létre, ahol a lakók a szabadidejüket tölthetnék, sportolhatnának és a vasút miatt elválasztott városrészek között kiépülhetne a közlekedési kapcsolat – reagált a Magyar Nemzetnek a VI. kerületi önkormányzat annak kapcsán, hogy az új, kormányzati beruházásban felépülő Nemzeti Cirkuszművészeti Központ tervezett helyére is változtatási tilalmat rendelt el tavaly novemberben az ellenzéki többségű képviselőtestület.

A végül megszavazott önkormányzati előterjesztésben a tilalmat a partnerségi és államigazgatási egyeztetés időigényével és a körvonalazódó országos és fővárosi fejlesztésekkel összefüggő állami és MÁV-fejlesztések határozatlanságával indokolták. Az ellenzéki többségű önkormányzat megfogalmazása azért is furcsa, mivel az államnak a Nyugati pályaudvar Eiffel-csarnoképülete és a Podmaniczky utca közötti elhanyagolt, romos terület hasznosítására határozott elképzelései vannak.

Lapunknak az önkormányzat úgy fogalmazott, hogy a változtatási tilalom azért született, hogy „az eddig titokban, vázlatosan tervezett, egymásnak is ellentmondó és összerendezetlen állami fejlesztések, beruházások legalább a szabályozásban megjelenjenek, követhetők legyenek, hogy az egyes ágazati érdekeken (vasút, cirkusz) túl vegyék figyelembe a tulajdonosok a terület környezetében élők, köztük a terézvárosiak érdekeit is”. Hozzátették: a több mint 170 éves vasútüzem miatt súlyosan szennyezett terület környezeti kármentesítését nem érinti a tilalom, az a tulajdonosnak törvényi kötelessége. Arra a kérdésünkre, hogy egyeztettek-e a tulajdonosokkal a tilalom elrendelése előtt, az önkormányzat azt a választ adta, hogy nem, mivel ennek a tilalom alapvető céljaival ellentétes hatása lehetett volna.

Változtatási tilalmat rendelt el Terézváros a területre
Fotó: Havran Zoltán

A pályaudvar melletti, egykor vasúti vágányoknak és MÁV-laktanyáknak helyet adó területre a Gyurcsány-kormány idején nagyszabású kormányzati negyedet álmodtak, de elbukott a terv. Annyi azonban történt, hogy 2008 elejére a terület a MÁV-tól – az előkészítéssel együtt – mintegy 7,5 milliárd forint ráfordítással az államhoz került. Később, 2014 elején felmerült, hogy a VI. kerületi önkormányzat ideiglenesen parkként hasznosítaná a kihasználatlan állami területet. Két évvel később már Nyugati liget néven került a kormány elé a program. Akkor a sajtóban a terület rendezése kapcsán 60 milliárd forintos bekerülési árról írtak. Ezen előzményeket követően, többéves tervezés után született tavaly augusztusban kormánydöntés arról, hogy a Liget Budapest projekt keretében, a Nyugati pályaudvar melletti Eiffel tér és a Podmaniczky utca, illetve a Ferdinánd híd és a vasúti pálya közötti területen épülhet fel az új Nemzeti Cirkuszművészeti Központ.

A Nyugati pályaudvar és a Podmaniczky utca közötti, az állatkertig tartó területen nemcsak a magyar állam rendelkezik ingatlannal, a MÁV-nak és a fővárosnak is vannak telkei. A fővárosi önkormányzat telke azonban a törzsvagyon része, így az beépíthetetlen.

Elítélt ligetvédők

Nyolc embert ítélt fejenként száz óra közérdekű munkára tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Köztük van Várnai László, az LMP korábbi politikusa és Gulyás Márton baloldali aktivista is. Az első fokú ítéletet egy 2016. július 6-i eset miatt szabták ki, amikor a városligeti fakivágások ellen tüntetők egy csoportja megkísérelt bejutni a Ligetvédők lezárt táborának területére, majd elkezdték leszaggatni a kerítésre kifeszített geotextilt, illetve leszerelni az elkordonozásra használt OSB-lapokat. A balhé során az elkövetők dulakodni kezdtek a biztonsági őrökkel is, magatartásukat a bíróság kirívóan közösségellenesnek ítélte. (MN)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.