Credo: A mennyország létezik

Dr. Eben Alexander amerikai neurológus és idegsebész, aki tizenöt évet dolgozott a világ legrangosabb egyetemén, a Harvardon, egészen 2008-ig a konzervatív tudomány képviselőjének számított. Ekkor azonban egy fertőzés következtében hét napra kómába esett, melynek során átélte a klinikai halál élményét. Felépülése után „A mennyország létezik„ című könyvében számolt be azokról a különös halálközeli megtapasztalásokról, amelyekre a tudomány mind a mai napig nem ismeri a magyarázatot.

Forrás: Hír TV2020. 01. 23. 13:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Dr. Alexander a Duke Egyetem orvosi karán szerezte a diplomáját 1980-ban és 15 évig dolgozott a Harvard orvosi karán aztán egy másik kórházban is. Korábban, tehát az orvosi praxisában volt élménye vagy kapcsolata olyan betegekkel, akik beszámoltak önnek halálközeli élményükről?” – kérdezte Földi-Kovács Andrea műsorvezető.

„Igen, voltak olyan betegek, akik beszéltek fantasztikus látomásokról, amelyekben részük volt, amikor a halál közelében voltak és valóban a konvencionális neuro – tehát idegtudományi felfogás híve voltam, hogy csak a valós világ az érezhető világ létezik és azt gondoljuk, hogy az agy az, ami az eszméletet megadja és az egész tudományos közösség pedig most már egy új fajta szintre emelkedik ennek megértésében, hogy milyen is az értelem és milyen is az agy működése, ezért volt ez egy ilyen kivételes utazás különösen a saját tapasztalatomat figyelembe véve párhuzamosan azzal, amin a tudományos közösség is átmegy, ami egy forradalomnak nevezhető.” – felelte Dr. Eben Alexander.

A teljes tartalom IDE kattintva érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.